Létrehozva: 2021.08.03.

Varga Judit: visszavágunk! Nem hagyjuk szó nélkül a nemtelen brüsszeli támadásokat!

Eddig soha nem látott mértékű támadás érte Magyarországot csupán azért, mert számunkra a gyermekek és a családok védelme az első és ennek fényében nem vagyunk hajlandóak beengedni iskoláinkba és óvodáinkba az LMBTQ-lobbit. A nemtelen vádakra és az Európai Bizottság legújabb jogállamisági jelentésére a magyar kormány frissen kiadott határozatban válaszolt – írta az igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Varga Judit közölte: „sok vitánk volt korábban is a brüsszeli intézményekkel, azokat azonban hivatalos utakon lezártuk, a kérdésekre korrekten válaszoltunk, eloszlattuk az aggodalmakat és mindig betartottuk az alapító szerződésekben foglaltakat. Eltaláltunk egy érzékeny brüsszeli ideget, mert a gyermekek védelmét fontosabbnak tartjuk az LMBTQ-lobbinál. Ezért most mindent bevetnek, elővették a régi vitákat, mindent a nyakunkba akarnak varrni”.

Fotó: Facebook

Mint írta, a jelentés forrásai ezúttal is egyoldalúak és politikailag elfogultak, kettős mércét tükröznek Magyarországgal szemben, emiatt ténymegállapításai pontatlanok.

A tényeket sorolva közölte: „Azt várják el Magyarország független alkotmányos szerveitől, hogy egyes konkrét ügyekben a Bizottság által kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak mind a tényekre, mind pedig a szabályozásra tekintet nélkül. Ez az Európai Bizottság részéről hatalommal való visszaélést jelent. A magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szervezetét és igazgatását nemzetközi fórumok vizsgálták. Ezek alapján megállapítható, hogy a magyar alkotmányos keretek összhangban állnak az európai normákkal és számos uniós tagállam szabályozásához képest szélesebb körű intézményi garanciákat biztosítanak”.

„Elutasítjuk a megalapozatlan és politikailag motivált aggodalmakat a magyarországi korrupcióellenes fellépéssel kapcsolatban, mert Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedő, részletes antikorrupciós stratégia, hatékony bejelentővédelmi rendszer és szigorú büntetőjogi szabályok érvényesülnek” – hangsúlyozta.

Mint írta, a bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában: a baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.

A megalapozatlan aggodalmakkal szemben Magyarországon a civil társadalom sokszínűségét a mintegy hatvanezer, szabadon létrehozott és működő civil szervezet bizonyítja – emelte ki.

Az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentése tehát megint csak a politikai nyomásgyakorlás eszköze, amely nem ad objektív és megalapozott képet a jogállamisági helyzetről sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamaiban, így ez a jelentés nem képezheti alapját további uniós mechanizmusoknak vagy eljárásoknak – közölte az igazságügyi miniszter.

„Elítéljük a Bizottság beavatkozási kísérleteit Magyarország független alkotmányos szerveinek tevékenységébe, és – az Európai Unióban Magyarország képviselőjeként – minden érintett szerv nevében visszautasítjuk az Európai Bizottság nyomásgyakorlását egyes konkrét ügyek elbírálását illetően” – hangsúlyozta.

Közölte azt is, hogy a következőkben levél formájában, több nyelven fogja ismertetni az európai intézményekkel és tagállamokkal „a magyar kormány álláspontját a hazánkat ért politikai támadással kapcsolatban”.

Győzzön a józan ész! – zárta magyar és angol nyelvű bejegyzését Varga Judit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok