Létrehozva: 2021.08.23.

Ebben nem lesz köszönet: ilyen időjárás vár ránk hétfőn

A hét elején még néhány helyen mérhetnek 30 Celsius-fok feletti értékeket, a hét további részében mindenhol mérséklődik a meleg.

Szerző Ripost

Lassan itt az ősz, a héten néhol még a 20 fokot sem érik majd el a csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Fotó: Shutterstock

Hétfőn a nap nagy részében jórészt erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Délelőtt a délkeleti, keleti országrészben még több órára kisüthet a nap, majd délután ott is megnövekszik a felhőzet, és ezzel együtt arrafelé is többfelé várható eső, zápor, főleg az Alföldön néhol zivatar.

Késő délutántól északnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet, a csapadék is megszűnik. A szél többfelé lesz élénk, a front mentén erős is. A leghidegebb órákban 15-20 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul, de délkeleten, keleten 27, 33 fok is lehet.

&

A nyíregyházi mérnök, Dávid Mihály éves időjárási naptárának előrejelzése szerint augusztus végéig marad a hűvösebb és záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás. Szeptember elején visszaköszön kicsit a nyár, majd egy újabb lehűlés után, 10-ét követően egyenletes, szép indián nyárban lesz részünk, 25-30 fokos nappali csúcshőmérsékletekkel. Csak szeptember végén kell ismét jelentősebb lehűlésre számítani, addig jellemzően éjszaka sem lesz 10 foknál hidegebb.

Igaz viszont, hogy az augusztus vége és a szeptember csapadékosabb lesz, mint a nyár, amit a mezőgazdaságban talán nem is bánnak. A sok napsütésnek köszönhetően remélhetjük, hogy a szőlő sem indul rothadásnak és szép termés, ami az idei bort illeti, jó évjárat várható.

Az AccuWeather szerint augusztus utolsó napjáig marad a hűvösebb idő, ám innentőlegészen szeptember közepéig kellemes, 24-25 fokos időre számíthatunk, azonban 19-től megtorpan a felmelegedés és a hónap végéig már csak 19-22 fokos nappali maximumok lesznek.

Keddtől a hét végéig a napsütésé lesz a főszerep, kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható. Éjszaka keddtől csütörtökig ismét előfordulhatnak 10 fok alatti minimumok.

A nappali felmelegedés viszont újra erősödni fog, szerdától 24 és 30 fok között alakul majd a csúcshőmérséklet, sőt, szombaton 30 foknál is melegebb lehet.

Csütörtökön egy térségünket súroló hidegfront miatt a légmozgás időnként feltámadhat, de nem kell számítani viharos erejű szélre.

Hétfői időjárás előrejelzés

Jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de keleten, délkeleten délutánig még többórás napsütésre számíthatunk. A hidegfront csapadékzónája kelet felé mozog; eső, zápor többfelé várható. A front előterében főleg az Alföldön zivatar is kialakulhat. Estére északnyugaton kitisztul az idő. Délutántól szinte mindenütt élénk, erős északnyugati szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt alakul, a naposabb keleti, délkeleti megyékben 27, 34 fok is lehet. Késő estére 14 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Keddi időjárás előrejelzés

A front felhőzete a Tiszántúlt is elhagyja, kiderül az ég, majd a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Délelőtt kelet felé távozik a frontális csapadék, mögötte viszont több helyen alakul ki napközben eső, záporeső, az északkeleti, északnyugati megyékben helyenként zivatar is előfordulhat. Megélénkül, többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, majd északira fordul. Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul, keleten, délkeleten lesz a melegebb.

Szerdai időjárás előrejelzés

Az ország nagyobb részén fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Gomolyfelhőkre elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk. A leghosszabb napsütés az északnyugati, északi megyékben valószínű. Helyenként előfordulhat zápor. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északi szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a csúcsérték 20 és 25 fok között várható.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Az ország nagy részén többórás napsütés valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd a délutáni, esti órákban északnyugat felől egy hidegfront összefüggőbb felhőzete húzódhat egyre beljebb. Napközben az ország nagy részén még nem várható számottevő csapadék, csak néhol alakulhat ki zápor. Főleg a késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában