1 éve

Karácsonyék kárörvendve nézik a budapesti közlekedés összeomlását

Az összeomló félben lévő budapesti forgalom miatt egyre nő a közfelháborodás, ám még ez sem készteti cselekvésre a fővárost.

Több erősen egészségkárosító anyag koncentrációja is nőtt Budapesten az elmúlt évekhez viszonyítva, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés több, útlezárásokkal is járó nagyobb beruházást indított egymással párhuzamosan, s még az ideiglenesnek mondott kerékpársávot sem adták vissza a körúti forgalomnak. Az összeomló félben lévő budapesti forgalom miatt egyre nő a közfelháborodás, ám még ez sem készteti cselekvésre a fővárost, amely a Magyar Autóklub vagy a VEKE szakmai érveit sem fogadja meg.

Jelentősen romlott a levegő minősége Budapesten, miután a Karácsony Gergely-féle városvezetés egyszerre adott zöld utat több nagyobb, lezárásokkal járó beruházás építési munkálatainak megkezdésére. A már korábban érvényben lévő forgalom- és sebességkorlátozások, valamint a 3-as metrófelújítás alatt indított pótló buszjáratok miatt már az elmúlt hónapokban is érezhetően belassult az autóforgalom a fővárosban. Ám miután június elején lezárták a pesti alsó rakpart Margit híd és Lánchíd közötti szakaszát, majd a hónap közepén a Lánchidat is, gyakorlatilag ellehetetlenült az autósközlekedés Budapesten.

Tovább romolhat a dugóhelyzet

A Nagykörút mellett a legnagyobb dugók a Rákóczi úton alakultak ki, ám utóbbi helyen még tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy július elején a Lánchíd elkerülő tengelyének kinézett Hegyalja út – Erzsébet híd – Rákóczi út útvonalon is elkezdik törni az aszfaltot a Blaha Lujza tér átalakítása miatt. A dugókban töltött órák azonban nemcsak az autósok számára okoznak bosszúságot, hiszen a levegőben található különböző egészségkárosító, rákkeltő anyagok koncentrációja is jelentősen megnövekedett az utóbbi időben. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) oldalán található adatok szerint a megszokottnál jóval magasabb a nitrogén-dioxid (NO2) koncentrációja a Nagykörút budai részein is. A Széna téren 56 olyan óra volt idén június 7. (vagy a rakpart lezárásának kezdete) és 28-a között, amikor 60 nanogrammnál magasabb volt az NO2 koncentrációja, háromszor pedig a 100-as egészségügyi határértéket is meghaladta. A valós helyzet ennél még rosszabb lehet, mivel közel három napnak nem érhetők el az adatai. Tavaly azonban mindössze 9 olyan óra volt, amikor elérte a 60 nanogramm per köbmétert a NO2-szennyezettség a Széna téren, és a 70-es értékig is csak egyetlen alkalommal ment fel. A tavalyelőtti Széna téri adatok is kedvezőbbek az ideinél: 2019-ben mindössze kétszer ment 90 nanogramm per köbméter fölé az NO2 koncentrációja, s a legnagyobb érték 93 volt, szemben az idei 111-gyel. A Nagykörút pesti részén nincs mérőállomása az OLM-nek, ám mivel ott az utóbbi időben gyakrabban alakult ki dugó, feltételezhető, hogy a szennyezőanyagok koncentrációja is magasabb. Ahogy említettük, egy órára vetítve az NO2 egészségügyi határértéke 100 nanogramm per köbméter, ám éves átlagban 40, ezért is figyelmeztető jel, ha ezt huzamosabb ideig meghaladja a koncentrációja. Az elsősorban a járművek üzemanyagának égéstermékeiből származó nitrogén-oxid irritáló hatású gáz. A Webbeteg beszámolója szerint részben ennek a szennyezőanyagnak a hatása, hogy a forgalmas utak mentén élők között többen válnak asztmásokká, s a nitrogén-oxidok magas koncentrációja valószínűleg hozzájárul a szív és a tüdő betegségeihez is, továbbá csökkenti a szervezet ellenálló képességét a légúti fertőzésekkel szemben.

Egyetlen részecske is veszélyes lehet

Jelentős részben az autósforgalom melléktermékei alkotják a szálló port is, amelyek közül az úgynevezett PM10, vagyis a 10 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék szintén megszaporodtak Budapest levegőjében. Míg az OLM Erzsébet téri mérőállomásánál tavaly június 7. és 28. között egyszer sem érte el a 40 nanogramm per köbmétert ennek a koncentrációja, addig idén ugyanebben az időszakban 28 alkalommal lépte túl a 60-as értéket, és 12 egymást követő órán keresztül a 80 nanogramm per köbméter arányt is meghaladta, egyszer pedig a 102-t is elérte. A 2019-es adatok is kedvezőbbek az ideinél: a vizsgált időszakban mindössze hét alkalommal emelkedett 60 nanogramm per köbméter fölé. Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi és lakossági égetés projektjének a vezetője lapunknak elmondta: a szállópor (PM, mint particulate matter) elnevezés sokféle – köztük számos mérgező anyagot tartalmazó – részecskét magában foglal, és a legkisebb, 1 mikrométer alattiak esetében akár 1-1 szemcsének is egészségkárosító hatása lehet. – Ez részben annak köszönhető, hogy a szemmel nem is látható méretű porszemekre más káros anyagok, mérgek, illetve baktériumok, vírusok és egysejtű gombák tapadhatnak, amelyek a légzőszerveken át bejutnak a szervezetbe, ott a sejtfalakon is átlépve a létfontosságú szervekben is kárt okozhatnak, vagy maga a PM részecske származik olyan – például illegális hulladék – égetésből, mely során mérgező anyagú szállópor jut a levegőbe, mint például a dioxin, ami az I. világháborúból ismert gyilkos gáz. A szállópor égés során keletkezik, ezért télen a fűtésből ered a nagy része, nyáron a közlekedés során jut a levegőbe. Ez utóbbi részecskék közvetlenül a forgalmas utak mellett a legveszélyesebbek, aztán akár néhány métert megtéve nagyobb konglomerátumokká állhatnak össze, ez csökkenti a veszélyességüket; még jobb, ha zöld növényzet határolja az adott utat, így tovább csökken a gyalogosok, kerékpárosok kitettsége, az egészségüket veszélyeztető hatás – fejtette ki a szakember.

Falra hányt borsó

Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy vélte, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése nincs tekintettel az autósokra. – Lehetetlen helyzetbe hozták Karácsonyék a gépkocsival járókat, mivel egyszerre zárták le az alsó rakpartot, a metrópótlás miatt a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagykörút buszforgalma lett nagyobb, ráadásul a Nagykörúton még egy forgalmi sávot is elvettek a kerékpárosok számára. Utóbbit ideiglenes intézkedésként hirdette ki a főpolgármester, s nem tudom, mikor lenne időszerű visszaadni az összeomlás határán lévő autósforgalomnak, ha nem most. Mindezt tetézi, hogy az M0-son is forgalomkorlátozás van jelenleg, felújítási munkák miatt – fejtette ki Kovács Kázmér. Mint mondta, az észrevételeiket és a javaslataikat nyílt levélben immár két hete elküldték a főpolgármesternek, ám még semmilyen választ nem kaptak. Érthetetlen – folytatta -, hogy a főváros vezetése nem veszi figyelembe az Autóklub szakmai javaslatait, hiszen egy 120 éves múltú civil szervezetről van szó, amely komoly szakértőket tud a soraiban, a tagok között van a közlekedésfelügyelet korábbi szakértője, valamint jogászok, igazságügyi szakértők, közlekedési mérnökök. Hozzátette: bár igazolható cél, hogy minél zöldebb legyen a város, ezt lehetetlen átfogó koncepció nélkül elérni. Az átfogó koncepciót hiányolta a kérdésben a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke is. Dorner Lajos lapunk kérdésére kifejtette, hogy a szűk belvárosba eleve csak kevesebb járművet szabadna beengedni, így a külsőbb kerületekben, egyebek mellett Angyalföldön, Óbudán, vagy Csepelen, Kispesten fokozatosan kellene forgalomcsillapítási intézkedéseket bevezetni, a belváros felé lépcsőzetesen egyre kisebb forgalmat engedni. Szavai szerint a sávok újraosztásával, a lámpaprogramok változtatásával, kerülőutak kijelölésével kellene operálni. Dorner arra is rámutatott, hogy a BKK-nak, a Budapest Közút Zrt.-nek és a különböző tervezőintézeteknek vannak megfelelő szoftverei a forgalom változásának számítógépes modellezéséhez. – A fővárosnak már lépnie kellett volna ezen a téren, és az autósokat is inkább a közösségi közlekedés igénybevételére kellene buzdítaniuk, ahogy egyébként az államnak is. A belvárosban rengeteg önkormányzati és állami intézmény van, amelyek szolgálati autókat és benzinpénzt biztosítanak a dolgozóiknak, holott inkább BKK-bérletet kellene adniuk – fejtette ki a VEKE-elnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tápai Szabináék után újabb sztárházasság lehet válságban

vg.hu

Melyik lottóval lehet a legtöbbet nyerni? Meglepő statisztikát mutat az elmúlt tíz év

borsonline.hu

Gyanús jelek! Tápai Szabináék után újabb sztárházasság került válságba?

mandiner.hu

Küldünk tankokat egy országba, melynek politikusa megfenyegette Magyarországot – Ceglédi szeretné, hogy a NATO is figyeljen oda Filatovra

metropol.hu

Kiderült az igazság, így halhatott meg valójában Máté Péter

vg.hu

Pattanásig feszült a helyzet Olaszországban - Anarchista tüntetők lepték el Róma és Milánó utcáit

origo.hu

Összetűzések a láthatáron? Különös dolgot mondott Marics Peti Tóth Andiról

ripost.hu

Curtis ledobta az atombombát! Elárulta, mikor szakított valójában Kulcsár Edina és Csuti

ripost.hu

Tündéri fotón mutatta meg kisfiát Szabó Zsófi

ripost.hu

Rengetegen lettek milliomosok, mutatjuk a lottószámokat

ripost.hu

Angyalhoroszkóp: Ezt üzeni az őrangyalod februárra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor reakciója az EU bejelentésére: A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!

POLITIK

Egyre kevesebb ideig van áram Kárpátalján, folytatódik a mozgósítás is

POLITIK

Kiszámoltuk, hol mennyi sört kapunk ugyanannyi pénzért

POLITIK

Totális cenzúra az Eötvösben, a diákok nem beszélhetnek a vesztegetési botrányról

POLITIK

„Én vagyok a soros"– viccelt Karácsony

POLITIK

Az orosz földgázkiesés egyharmadát nem sikerült pótolni Európában

POLITIK

Megszorongatták a választók a német kancellárt.

POLITIK

Kijev újabb fegyverekre kapott ígéretet Washingtontól