Létrehozva: 2021.07.13.

Karácsony ezúttal hajómutyiba keveredett?

Vizsgálatot indítanak Karácsonyék hajótendere ügyében, fedezte fel a Magyar Nemzet.

Egyes információk szerint nem megfelelő referenciákkal nyerhetett tendert a Magyar Kikötőfejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. a BKV-hajók üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázaton. A Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálatot indít az ügyben. Wintermantel Zsolt, a BKK Igazgatóságának a tagja azt mondta: felszólították Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy teljes körű vizsgálatot rendeljen el az üggyel kapcsolatban, és ameddig nem látnak tisztán, tiltsa meg a szerződéskötést.

Vizsgálatot indítanak a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV-hajók üzemeltetését elnyert Magyar Kikötőfejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. benyújtott referenciájával kapcsolatban. Nem megerősített információk szerint a referenciát adó Silver Line Kft.-nek nincs és soha nem is volt hajózási engedélye.

A vizsgálat lefolytatását a tenderen elbukott Rubin Group Kft. kérte, amely megelőzően vitarendezésben szerette volna elérni, hogy a BKV vizsgálja meg a cég által benyújtott referenciákat és szabálytalanság esetén érvénytelenítse azokat.

„Az ajánlatkérő vonja vissza a másik referencia benyújtásának lehetőségét, és amennyiben az ajánlattevő nem tudja hitelt érdemlően igazolni a referencianyilatkozatban és igazolásban az ő, és a neki referenciát igazoló cég által megfogalmazottakat, akkor a Magyar Kikötőfejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság ajánlattevő ajánlatát nyilvánítsa érvénytelennek” – áll a Rubin Group Kft. június végén benyújtott vitarendezési kérelmében. Hozzátették:

felhívják az ajánlatkérő figyelmét arra, hogy jelen esetben az eset körülményeire való tekintettel súlyos jogsértés történhetett, ami adott esetben túlmutat a közbeszerzés szabályrendszerén is.

A BKV hétfői közleményében azt írta: a nyertes ajánlati ár a széles körű verseny eredményeként az eljárás becsült értéknél alacsonyabb. A legalacsonyabb érvényes ajánlatot benyújtó Magyar Kikötő Zrt. referenciájával kapcsolatban a BKV Zrt. külön felvilágosítást kért az ajánlattevőtől, amelyet az ajánlattevő határidőn belül megtett. Ami érdekes, hogy Rubin Group Kft. hiába hívta fel a BKV figyelmét arra, hogy gond lehet az előzetesen benyújtott referenciákkal, a közlekedési cég gyorsan győztest hirdetett, innentől fogva a vizsgálatot Közbeszerzési Döntőbizottság fogja lefolytatni a versenytárs kezdeményezésére.
„Mivel a BKV botrányos használtbusz-bérlési pályázatához kísértetiesen hasonló körülmények között zajlik a jelenlegi hajózási szolgáltatási közbeszerzési eljárás, ezért joggal tarthatnak a budapestiek egy újabb botránytól” – közölte korábban a budapesti Fidesz. Wintermantel Zsolt, a BKK Igazgatóságának a tagja pedig lapunknak azt mondta:

felszólították Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy teljes körű vizsgálatot rendeljen el az üggyel kapcsolatban és tiltsa meg a szerződéskötést, amíg nem látnak tisztán a tenderrel kapcsolatban.

Korábban Karácsonyék a BKV használtbusz-bérlési pályázata során olyan céggel szerződtek, amelynek busza sem volt, ráadásul a pályázat során más cég tulajdonában lévő buszokkal pályázott. A kamucég tavaly május 11-én alakult, és mindössze hét nappal az ajánlattételi idő lejárta előtt jegyezték be, 17 millió forint törzstőkével. A tender mindössze hat használt busz bérléséről szólt, ám ezek a járművek sem a kamucég tulajdonát képezték: a CR-Facilities sem buszokkal, sem telephellyel nem rendelkezett. Továbbá referenciaként egy svájci cég számára kiállított ajánlást tüntettek fel. Karácsony Gergely a Mediaworks kérdésére úgy reagált az ügyre, hogy állnak minden vizsgálat elé.
 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

GWM: mit nyerne az ország a kínai autógyártó megtelepedésével?

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Csepregi Éva fiatalságának titka: 70 évesen is kirobbanó formában a Neoton Família énekese

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában