-1°C
0°C

Loránd, Lóránt névnapja

RETRO RÁDIÓ

Az idei LMBTQ-felvonulás sokkal biztonságosabb volt, mint a 2010 előttiek

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 07. 28. 08:52

A baloldali kormányok idején kődobálás, tojászápor, ellentüntetők ezrei várták az LMBTQ-felvonulás résztvevőit, most nyugodtan vonulhattak.

A hétvégi melegfelvonulást megelőző, és az azt követő baloldali elfogult médiabeszámolók is azt igyekeznek sugallni a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva, hogy hazánkban a kormányzati intézkedések miatt homofób közhangulat alakult ki. Ennek azonban alaposan ellentmondanak a mostani és a 2010 előtti felvonulásokon készült szöveges és videóbeszámolók. A most már 25-ik alkalommal megrendezett hétvégi Budapest Pride felvonuláson semmilyen atrocitás nem történt, az Orbán-kormány ideje alatt mindenki szabadon élhet gyülekezési jogával és ezt a rendőrség biztosítja is. Ezzel ellentétben Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó évéiben, 2008-ban és 2009-ben rendkívül erőszakos támadások érték a felvonulókat, és a rendőrség nem tett semmi érdemlegeset. történtek. A korabeli beszámolók szerint 2008-ban az Andrássy út teljes hosszában fémkordonnal kellett elválasztani a homoszexuálisokra támadó huligánokat a felvonulóktól, és még így számos kirívóan erőszakos fizikai támadás történt. Az Index 2008-as riportja arról számolt be, hogy tojásokkal, sajttal, krumplival, de még utcakövekkel is dobálták a Pride résztvevőit, sőt: egyes hírek szerint savval fröcskölték őket. Az viszont biztos, hogy az Andrássy út egyik emeleti lakásából Molotov-koktélokat akartak dobálni a melegfelvonulás résztvevőire, amiről Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akkori szóvivője számolt be. A Liszt Ferenc térnél és a Hősök terén gyülekező ellentüntetők a tér díszköveit felszedve, kövekkel és gázgránátokkal dobálták a felvonulókat és a rendőröket, az összecsapásokban 13 rendőrautót törtek össze és nyolc rendőr megsérült, a nap végére 58 embert állítottak elő, nyolc rendőr és hat civil került könnyebb sérülésekkel kórházba, 10-15 sérültet pedig a helyszínen kellett ellátni. A zavargásokról a brit közszolgálati csatorna, a BBC is hosszú beszámolót közölt. De ugyanilyen erőszakos légkörben rendezték meg az egy évvel későbbi, a 2009-es Pride-ot is. Érdekes módon a baloldal által homofóbnak kikiáltott Magyarországon egyáltalán nem fordult elő. Hiába próbáltak, a baloldali propagandamédiumok nem tudtak erőszakos összecsapásokat bemutatni. A Gyurcsány-kormány időszakával ellentétben, sem rendőrökkel összetűzés, sem fizikai erőszak nem történt idén. Ennek oka az, hogy a rendőrség – a Gyurcsány-kormány idejével ellentétben – professzionális biztosítja az emberek véleménynyilvánítási szabadságát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.