Létrehozva: 2021.07.14.

A Semmelweis Egyetem jelenti: Mennyire hatásosak az egyes vakcinák?

Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma.

Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV–2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.

Egy vakcina hatásossága azt jelenti, hogy az adott készítmény milyen százalékban tudja megakadályozni az oltott személy megbetegedését, esetleges súlyos szövődményeit. Az eredmény azonban nemcsak a készítményektől függ, azt több más tényező is befolyásolja, például az életkor, krónikus alapbetegség, az oltás beadásának módja vagy a beadás óta eltelt idő, illetve a korábban történt fertőzés.

A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60 százalékos hatékonysággal működik. A gyártók adatai szerint ennek a kritériumnak mindegyik, hazánkban alkalmazott, koronavírus elleni készítmény megfelel.

Bár számos egészségszakmai szervezet, a többi között az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA), vagy az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szakmai állásfoglalása egyértelműen nem javasolja a koronavírus ellenes oltások után ellenanyag szint méréssel vizsgálni a védettséget és erre vonatkozó következtetéseket levonni, mégis tény, hogy sokan elvégeztetik a vizsgálatot és a laboratóriumok – a legváltozatosabb teszteket alkalmazva – kiszolgálják az igényeket. Ez a folyamat felgyorsult az otthon elvégezhető tesztek piaci megjelenésével, megjegyezve, hogy a tesztek érzékenysége és pontossága különböző .
Az orvostudomány és így a Semmelweis Egyetem szerepe egy világjárvány idején nem merül ki a betegek ellátásában, feladata az is, hogy minden, a betegség terjedésével, megelőzésével, védettséggel kapcsolatos kérdésre megpróbáljon választ találni. A közvéleményt az oltások hatására kialakult ellenanyagszint rendkívüli módon foglalkoztatja, az eltérő érzékenységű ellenanyag tesztek bizonytalanságérzést okozhatnak, ezért tartotta fontosnak az egyetem, hogy egy egységes eljárással és ennek köszönhetően egymással összehasonlítható eredményekkel is megvizsgálja a kérdést.
A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye. A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88%-a az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.

Kétdózisú vakcinákkal végzett klinikai vizsgálatok során, a második oltás után a következő értékeket tapasztalták a klinikai vizsgálatok során a tavaly megjelent SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 esetében: a Pfizer–BioNTech vakcinája (Comirnaty) 95 százalékos, a Moderna készítménye 94,5 százalékos, az Oxford–AstraZeneca készítménye (a 12 hetes oltási séma alkalmazásával) 82 százalékos, az orosz Gamaleja készítménye (Szputnyik V) 97,6 százalékos, a kínai Sinopharm vállalat oltása pedig átlagosan 79,4 százalékos hatékonyságú.

Az elérhető maximális védettség átlagosan a vakcinák mindkét dózisának beadását követő két-három hétben alakul ki.

Ezek az adatok az újabb mutánsok esetében egyelőre nem ismertek.

A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.

A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88 százaléka az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.

Az eddigi mérések számait az alábbiakban foglalta össze az egyetem:

oltóanyag

Volt korábban negatív ellenanyag tesztje

Semmelweis Egyetemen is negatívnak mértük

Pozitívak aránya(megfelelő ellenanyag szint kimutatható)

Sinopharm

881

143

84%

Pfizer

109

3

97%

Moderna

16

1

94%

AstraZeneca

69

2

97%

Sputnik-V

120

0

100%

ÖSSZESEN

1195

149

88%

 

A Semmelweis Egyetem Covid–9 elleni oltásban részesült személyeken végzett ellenanyag-vizsgálatának eredménye védőoltás és életkor szerint:

oltóanyag

életkor

Volt korábban negatív ellenanyag tesztje

Semmelweis Egyetemen is negatívnak mértük

Pozitívak aránya(megfelelő ellenanyag szintje van)

Sinopharm

-60

106

7

93%

60+

775

136

82%

összesen

881

143

84%

Pfizer

-60

69

0

100%

60+

40

3

93%

összesen

109

3

97%

Moderna

-60

11

1

91%

60+

5

0

100%

összesen

16

1

94%

AstraZeneca

-60

57

2

96%

60+

12

0

100%

összesen

69

2

97%

Sputnik-V

-60

78

0

100%

60+

42

0

100%

összesen

120

0

100%

Összesen

-60

321

10

97%

60+

874

139

84%

összesen

1195

149

88%

 

Ezek az eredmények messzemenően igazolják a hazánkban használt vakcinák hatékonyságát. A vizsgálatnak ugyanakkor üzenete van a be nem oltottak számára is.

Azt üzeni ugyanis, hogy saját és környezete egészségének megóvása érdekében mihamarabb oltassák be magukat, hogy néhány héten belül ők is rendelkezhessenek a koronavírus és szövődményei elleni védettséggel. A legfontosabb üzenet, hogy a hazánkban használt vakcinák megfelelő ellenanyag-választ váltanak ki és hatékonyak, az oltásnál pedig nincs fontosabb és eredményesebb védekezés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett