Létrehozva: 2021.06.17.

Szijjártó: A tagállamok legyenek erősek az EU-ban

Fontos biztosítani, hogy az Európai Unió a világgazdaságban és világpolitikában kezdődő új korszak nyertesei között legyen, ehhez pedig mindenekelőtt erős tagországokra van szükség – szögezte le szerdai felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter a Globsec biztonságpolitikai fórumon Pozsonyban.

Szijjártó Péter a visegrádi államok (V4) külügyminisztereinek panelbeszélgetésén rámutatott, hogy a nemzetközi erőviszonyok sokat változtak az utóbbi időszakban, és látható, hogy a kialakulóban lévő új világrend egy, a jövőt meghatározó, nagyon kemény versennyel kezdődik. Kiemelte: biztosítani kell, hogy az EU a győztesek között lehessen a politikai és gazdasági dimenzióban is, a közösség megerősítéséhez azonban fontos magukat a tagállamokat megerősíteni.

– Soha nem hittünk az Európai Egyesült Államok koncepciójában, mindig is az erős tagállamokon alapuló, erős Európai Unióban hittünk

– fogalmazott.

A következő téma a koronavírus-járvány volt, és ennek kapcsán Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az EU a válságkezelés során hozott néhány nagyon jó, s néhány nagyon rossz döntést is. Előbbire azt hozta fel példaként, hogy az Európai Bizottság lehetővé tette a kormányok számára, hogy rugalmasabb feltételekkel biztosítsanak pénzügyi ösztönzőket a vállalatok beruházásainak előmozdítása érdekében. Ugyanakkor a miniszter úgy vélekedett, hogy a közösség rendkívül lassú volt a vakcinabeszerzések terén másokhoz, például Nagy-Britanniához, Izraelhez képest. Emellett erősen sérelmezte, hogy az oltóanyagok ügye ideológiai, geopolitikai természetű kérdéssé vált, és Magyarországot sok támadás érte a keleti vakcinák beszerzése miatt. Úgy vélekedett, hogy

a közösségi intézmények nem működnek jól válsághelyzetben, ilyenkor a tagállami kormányoknak nagyobb teret kell hagyni a jövőben, ebben meg kell találni az egészséges egyensúlyt.

A jogállamiság helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta: annak, hogy az EU nyertese lehessen az új világrendnek, az egyik előfeltétele, hogy a közösség felhagyjon egyes tagállamok bírálatával, kioktatásával, a belügyekbe történő beavatkozással. Mint mondta, tiszteletben kell tartani a tagországok demokratikusan meghozott döntéseit, kölcsönös tiszteletre van szükség, illetve a politikai alapú támadások beszüntetésére, és akkor az EU megerősödhet. Kijelentette: Magyarország osztja az Európai Unió értékeit, tiszteletben tartja a közös szabályokat, és a konkrét kérdések megvitatására pedig mindig készen áll.

Amennyiben a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.

A magyar diplomácia vezetője a Szövetség néven egyesülni készülő három felvidéki párt - a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás - elnökeivel tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.

"Ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között" - fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: a világjárvány még inkább rámutatott az egymásrautaltságra, és ezért terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon is felvehessék a koronavírus elleni oltást.

Utóbbival összefüggésben azt mondta: Magyarországon Európa leggyorsabb és legeredményesebb oltási kampánya zajlott le, a felnőtt lakosság jóval több, mint 60 százaléka be van oltva, és ezért újabb és újabb lépéseket lehet tenni a normális élet felé. "Mi már inkább többé, mint kevésbé vagyunk biztonságban" - mutatott rá Szijjártó Péter.

A külügyminiszter beszélt a felvidéki magyar politikai érdekképviselet egységesítési folyamatáról is, amely az MKP, a Híd és az Összefogás elnökeivel szerdán folytatott egyeztetésének egyik témája volt. Örülünk annak, hogy a felvidéki magyarokat képviselő pártok egymásra találtak, és szurkolunk nekik, hogy ez az erőegyesítés sikeresen végbemenjen" - jelentette ki Szijjártó Péter. Aláhúzta: ennek a folyamatnak a végrehajtása kizárólag a három párton és vezetőiken múlik.

A külügyminiszter elmondta: a magyar külpolitikának mindig fókuszában állt, hogy jó viszonyt alakítson ki a szomszédos országokkal, és az, aki megnézi a tizenegy-két évvel ezelőtti helyzetet, látni fogja, hogy milyen komoly erőfeszítéseket kellett tenni annak érdekében, hogy most el lehessen mondani, Magyarország és Szlovákia kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most. "Ebben a fejlődésben hatalmas szerepet játszott az a tény, hogy amióta mi kormányzunk Magyarországon, azóta a szlovák miniszterelnökök egyre inkább erőforrásként, és nem konfliktusforrásként tekint a felvidéki magyarságra" - mutatott rá Szijjártó Péter.

A külügyminiszter újságírói kérdésre elmondta: a magyar-szlovák viszonylatban meglévő érzékeny kérdések megoldásához közös sikertörténetek kellenek. Hozzátette: az ilyen lehetséges sikertörténetként tekintenek az új infrastrukturális összeköttetések megteremtésére. Ezek sorában sok van folyamatban, és az idén is lesz olyan, amely befejeződik, ilyen például, hogy a harmadik negyedévben elkészül a Miskolc és Kassa közötti autópálya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország