Létrehozva: 2021.06.18.

Sokakat érinthet a minimálbér emelkedése

Több millió magyar állampolgár jövedelme emelkedne, ha a minimálbér összege egy vagy két lépcsőben kétszázezer forintra nőne. A csaknem húszszázalékos emelés közvetett hatására a bérminimum is hasonló mértékben emelkedne, így a magasabb keresetű munkavállalók bérfelzárkózása is gyorsul. Emellett számos juttatás, például a gyed vagy a táppénz számítási alapja a kötelező legkisebb bér, így az ellátások összege is érdemben nőne.

A Magyar Nemzet gyűjtötte össze az ezzel kapcsolatos változásokat.

Legkorábban az ősszel kezdődő bértárgyalásokon rajzolódhat ki, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett cél, vagyis a kétszázezer forintos minimálbér hány lépésben érhető el, és a jelentős emeléshez milyen egyéb, elsősorban a kis- és középvállalkozásokat támogató intézkedések társulhatnak.

A miniszterelnök kiemelte: csak úgy érhető el egy vagy két lépcsőben a kétszázezer forintos kötelező legkisebb bér, hogy az emelés ne sodorja veszélybe a kisebb vállalkozások működését. Ehhez például az adócsökkentés lehet a hatékony lépés.

Orbán Viktor azt is leszögezte, hogy

a minimálbérről és a garantált bérminimumról a szociális partnereknek, vagyis a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak kell egyezségre jutniuk.

Már sejthető ugyanakkor a felek szándéka:

a 2016-ban megkötött, jelentős béremelést és adócsökkentést tartalmazó, 2022-ben lejáró bérmegállapodást követően ismét egy hason­lóan nagy horderejű, érdemi keresetfelzárkózást generáló, hosszú távú egyez­ség megkötése.

Egy ilyen megállapodás részeként

elképzelhető, hogy akár már 2022-ben kétszázezer forintra nőjön a minimálbér a jelenlegi 167 400 forintról.

Ehhez egy lépésben 19,5 százalékos emelésről kellene ősszel megegyezniük a képviseleteknek. Nem lenne példátlan a legkisebb bérek ekkora horderejű emelése: 2017-ben a garantált bérminimum 25 százalékkal, a minimálbér pedig 15 százalékkal nőtt.

A kötelező legkisebb kereset csaknem húszszázalékos emelése a munkavállalók kis részét érintené közvetlenül, mindössze öt-hét százalékát.

A közvetett hatása ugyanakkor rendkívül szerteágazó, akár több millió magyar állampolgár érdemi életszínvonal-emelkedéséhez járulhat hozzá.

A bruttó 33 ezer forintos emelés közvetlenül 250 ezer, hivatalosan minimálbérért dolgozó munkavállalót érint. Magyarország kétféle minimálbért alkalmaz. Ha a minimálbér egy vagy két lépcsőben csaknem húsz százalékkal nőne, várhatóan a magasabb összegű, az idén bruttó 219 ezer forintos, immár mintegy egymillió munkavállalót érintő garantált bérminimum is majdnem ekkora mértékben emelkedne.

Ez csaknem 45 ezer forintos bruttó béremelést eredményezne a bérminimumért foglalkoztatottaknál. Ebben az esetben már az ennél magasabb kereseti kategóriákban is emelniük kellene a munkáltatóknak.

A kétszázezres minimálbér tovagyűrűző hatásait is figyelembe véve akár kétmillió munkavállaló fizetése nőne, hazánk pedig jelentős előnyre tenne szert a régiós bérversenyben is.

A minimálbér érdemi emelése nem csak a munkavállalók jövedelmi helyzetét javítaná, mivel a kötelező legkisebb bér számos szociális juttatás számítási alapja.

A mindenkori minimálbér befolyásolja például a gyed, így a nagyszülői gyed, a táppénz, az álláskeresési járadék vagy éppen bizonyos betegségekhez kapcsolódóan a munkavállalói adóalap-csökkentő kedvezmény összegét is.

A gyed például nem lehet magasabb, mint a minimálbér kétszeresének a hetven százaléka, vagyis idén 234 ezer forint. Ha a minimálbér kétszázezer forint lenne, akkor a gyed összegének plafonja elérné a 280 ezer forintot, tehát több kisgyermekes szülő havonta akár ötvenezer forinttal többől gazdálkodhatna.

Szintén a minimálbér határozza meg a bizonyos betegségek – például a cukorbetegség vagy egyes anyagcserezavarok – után érvényesíthető adóalap-csökkentés mértékét. A kétszázezer forintra emelkedő minimálbérrel az érintetteknél éves szinten a jelenleginél akár harmincezer forinttal több pénz maradhat.

Sokakat érint a táppénz, amelynek napi összege nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének harmincadát, vagyis most 11 130 forintot. A csaknem húszszázalékos minimálbér-emeléssel a táppénz összegének napi plafonja 13 400 forintra nőne.

origo.hu

Símaszkos fiatalok kerültek életveszélybe a 4.es, 6-os villamoson - videó

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból