Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.11.

Müller Cecilia: még nem találtak indiai mutánst Magyarországon

Az operatív törzs megtartotta keddi tájékoztatóját. A friss információkkal jelentkeztek.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy csak az oltások segítségével lehet a járványt megfékezni. Magyarországon csak az egyéneken múlik, hogy élnek-e a védőoltás felvételének a lehetőségével – fogalmazott.

Fotó: MTI

Elmondta, hogy ma is érkezett 200 ezer Szputnyik-vakcina, és ezzel teljesült az Oroszországgal való szerződés. Müller Cecília arról is beszélt, hogy még most kell időpontot foglalni az orosz vakcinára, mert ettől kezdve csak korlátozottan lesz elérhető, mivel a szerződés teljesült. A Szputnyik-vakcináról már korábban minden szakértő kimondta, hogy hatásos és biztonságos vakcina. Egymillió ember vette fel ezt a vakcinát – tette hozzá.

Azok is beoltathatják magukat, akik 3 hónapon belül estek át a koronavírus-járványon – jelentette ki az országos tisztifőorvos.

A történelem legnagyobb oltási kampánya zajlik. Már több mint 1,3 milliárd adag védőoltást adtak be – mondta Müller Cecília.

Köszönet a fiataloknak

Müller Cecília köszönetet mondott a fiataloknak a magas aktivistás miatt. A 193 ezer fős 16-18 éves korosztályból 84 ezer fő regisztrált érvényesen – tette hozzá. Most már el tudják ők is végezni az időpontfoglalást, és 80 százalékuk már foglalt időpontot.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a szombaton és vasárnap regisztrált hatezer fiatal számára is lehetőség lesz az időpontfoglalásra.

Indiai mutáns

Azt a kérdést tették fel az országos tisztifőorvosnak, hogy kimutatták-e már Magyarországon a koronavírus indiai mutánsát vagy ki lehet-e védeni ezt. Müller Cecília azt felelte erre, hogy keddig nem azonosítottak indiai mutánsból származó megbetegedést Magyarországon, ám azt fontos tudni, hogy a vírus nem ismer határokat.

Azon vagyunk, hogy egy figyelőrendszer segítségével, ha ez megjelenik, akkor ideje korán felfedjék

- mondta.

Ma újabb Pfizer-szállítmány és 200 ezer adag második oltáshoz alkalmazható Szputnyik vakcina is érkezett. Az orosz vakcinából ezzel megérkezett az összes megrendelt oltóanyag. Aki Szputnyik oltást szeretne, az foglalja le mielőbb az online időpontfoglalóban, mert már csak korlátozott mennyiségben van kint ebből a vakcinából a kórházi oltópontokon. Ezen a héten még Moderna, AstraZeneca és Janssen szállítmány is várható. Magyarországon már hatféle vakcinával történik az oltás. Az uniós oltási ranglistán továbbra is a második Magyarország. A magyar lakosság átoltottsága már 44%-os, szemben a 28%-os uniós átlaggal.

A magyar oltási stratégia legfőbb célja jelenleg, hogy minél többen minél előbb kapják meg az első oltást. Az oltások pozitív hatása a javuló járványügyi adatokban is már érzékelhető, a járvány harmadik hullámának leszálló ágában vagyunk.

Eddig 4 millió 971 ezren regisztráltak oltásra és a regisztráltak 80%-a már meg is kapta az oltást. Az oltási rend szerint most már bárkit olthatnak, az oltásra váró regisztráltak már interneten is tudnak időpontot foglalni. Jelenleg Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokra lehet időpontot foglalni. Online időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Magyarország összesen 24 millió adag oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ennek eddig a 20%-a érkezett meg négy gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen). A legtöbb vakcinát (3,2 millió adagot) a Pfizer szállította. Mivel a jelenleg alkalmazott vakcinák közül csak a Pfizer engedélyezett 16-18 év közöttiek oltására, május 13-tól ezzel a vakcinával kezdődik meg ennek a korosztálynak az oltása. A ma érkezett Pfizer vakcinákkal a regisztráltak első és második körös oltását fogják folytatni.

A Janssen vakcinát a honvédségi oltóbuszokon és már a háziorvosoknál is használják.

Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország további 7 millió adag orosz és kínai vakcinát is vásárolt, ennek a 76%-a már meg is érkezett. A megrendelt 2 millió adag Szputnyik vakcinából mára az összes oltóanyagot megkapta Magyarország, a megrendelt 5 millió adag Sinopharm vakcinából pedig már 3,3 millió adag érkezett meg.

A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korában nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket. Emellett a kormány arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ők is hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött vakcinaszerződéseket.

A baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van, vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra.

Magyarországnak szánt mennyiség az EU beszerzésből (lakosság arányosan)

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

10 874 511

5 437 256

3 231 915

1 616 393

30%

2

Moderna

1 723 610

861 805

432 000

216 000

25%

3

AstraZeneca

6 513 460

3 256 730

1 110 700

717 350

17%

4

Janssen

4 309 022

4 309 022

52 800

52 800

1%

CureVac

500 000

250 000

0

0

0%

EU beszerzésből

23 920 603

14 114 813

4 827 415

2 602 543

20%

 

Magyarország által szerződött mennyiség

Ebből megérkezett

5

Szputynik

2 000 000

1 000 000

2 005 600

1 002 800

100%

6

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

3 300 000

1 650 000

66%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

5 305 600

2 652 800

76%

 

Összesen

30 920 603

17 614 813

10 133 015

5 255 343

33%

 

Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinák:

Vakcina gyártója

Hány oltás kell belőle?

Hány nap a különbség a két oltás között?

Mikor és hol kezdtek vele Magyarországon oltani?

Kinek adható?

Krónikus betegeket oltanak vele?

Bővebben

1

Pfizer- Biontech

2

Március 1-től: 35 nap

2020. december 26. kórházi oltópontokon egészségügyi dolgozókat, majd idősotthonokban, regisztrált időseket (háziorvosoknál és kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Pfizer-BionTech vakcina – lakossági tájékoztató

2

Moderna

2

28 nap

2021. január közepe idősotthonokban, illetve háziorvosoknál, kórházi oltópontokon is

18 év felettieket oltanak vele

igen

Moderna vakcina – lakossági tájékoztató

3

Szputnyik

2

21 nap

2021.február regisztrált időseket (kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják

Szputnyik-vakcina lakossági tájékoztató

4

AstraZeneca

2

4 – 12 hét

2021. február 60 év alatti krónikus betegeket kezdtek vele oltani

Kezdetben 18-59 év közöttieket oltottak vele

Március 3. bejelentés: 18 év felett adható, időseknek is

igen

AstraZeneca oltóanyag – lakossági tájékoztató

5

Sinopharm

2

28 nap

2021. február 24. regisztrált időseket (háziorvosoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

(kivéve: nem kezelt krónikus betegség vagy akut fellángoló szakaszban)

Sinopharm oltóanyag –lakossági tájékoztató

6

Janssen

1

-

2021. májustól

(kistelepülésekre küldött oltóbuszoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Janssen oltóanyag – lakossági tájékoztató

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek