1 éve

Hiába könyörgött kegyelemért: levideózták, ahogy kegyetlenül megkínoznak egy férfit a VII. kerületben

Három férfi bosszúból szörnyű dolgokat tett áldozatukkal.

Egy 36 éves férfi exbarátnője azt állította, hogy közös ismerősük évekkel korábban szexuálisan bántalmazta őt. A férfi 2019. május 27-én délután találkozott ezzel a nő által említett ismerőssel, s ekkor elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Azzal az indokkal, hogy éppen szülinapot ünnepel, lerészegítette és egy VII. kerületi pincelakásba kísérte, ahol két barátjával, egy 42 és egy 30 éves férfival együtt lakott. Egyik lakótársával bántalmazni kezdte az áldozatot, majd telefonon értesítették lakótársukat. Amikor a 30 éves férfi is hazaért, ő is csatlakozott az ütlegeléshez. Különböző módon, órákon át kínozták a férfit, aki hiába könyörgött, hogy távozhasson. A 36 éves bántalmazó égő cigarettacsikket is elnyomott a testén. A bántalmazást telefonjaikkal meg is örökítették.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

A támadók végül a az életveszélyes sérüléseket szenvedett férfit késő este kitették a szomszédos lakóház kapujába. Egy járókelő fedezte fel, aki értesítette a mentőket.

A bántalmazókkal szemben a Fővárosi Főügyészség társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, valamint aljas indokból, a védekezésre képtelen sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabjon ki. A 36 és a 42 éves férfi korábban le volt tartóztatva, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szemből, teljesen meztelenül mutatta meg magát a 63 éves, Oscar-díjas színésznő - fotók

magyarnemzet.hu

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz-KDNP az időközi választásokon

borsonline.hu

Vastag Csaba szerelme megmutatta, mit csinálnak az ágyban

hirtv.hu

Felállították egymással szemben az orosz és az amerikai rakétarendszereket

ripost.hu

Árulkodó lesifotó készült Pécsi Ildikó fogadott fiáról és az Exatlon bombázójáról

magyarnemzet.hu

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon

borsonline.hu

Korhatáros kvíz: Szexjáték vagy kutyajáték van a képen? – 18+

mindmegette.hu

A legjobb folyadékpótló gyümölcsök és zöldségek nyárra

ripost.hu

Tóth Andi levetkőzött, rajongói nem térnek magukhoz - itt a vadító képsorozat

ripost.hu

Így éljük túl idén a kánikulát

ripost.hu

Közleményt adott ki Michael Schumacherről a családja: ez az igazság!

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek szerelmet hoz a Rák jegyébe lépő Vénusz júliusban

További cikkek

POLITIK

Dugódíjat akar Karácsony Gergely

POLITIK

Orbán Viktor válaszolt 44 EU képviselőnek. Csakhogy értsék

POLITIK

A benzinárstop felfüggesztésére szólították fel Magyarországot

POLITIK

Az egész Kárpát-medencében lobogott a magyarság összetartozásának tüze

POLITIK

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon

POLITIK

Nem nagy meglepetés, őt bízta meg Macron a kormányalakítással

POLITIK

Ál-Klicsko vágta át Karácsonyt

POLITIK

Ukrajna még több fegyvert akar