RETRO RÁDIÓ

Karácsonyék pofátlanul lenyúlták a vendéglátósok bértámogatását

Karácsonyék pofátlanul lenyúlták a vendéglátósok bértámogatását
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 03. 02. 09:01

Amint megérkezett a novembertől négy hónapra megítélt, egyösszegű bértámogatás a budapesti vendéglátósokhoz, a Fővárosi Önkormányzat több munkaadó cég számlájáról százezres, milliós nagyságrendű összegeket emelt le.

Bár az állami segítség megérkezett, Karácsonyék inkasszózták az iparűzési adóelőleget – tudta meg a Magyar Nemzet.

Felháborító, arcátlanul arrogáns húzás belerúgni a veszteségektől földön fetrengő vállalkozókba és több ezer fővárosi munkavállalóba”

– jelentette ki a lapnak Kovács László.

Karácsony elszedi az állam nyújtotta támogatást

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke arra hívta fel a figyelmet: tagjaik közül több cég jelezte, hogy a nemrégiben beérkezett egyösszegű ágazati bértámogatásokból éppen aktuális lenne a fizetések rendezése. Azonban a számlatulajdonosok megdöbbenve tapasztalják, hogy a pénzeiket megcsapolta a főváros azon a címen, hogy elmaradt az érintettek 2020-as évre szóló iparűzési adóelőlegeinek befizetése.

Az ipartestület elnöke szerint az előlegfizetés tavaly ősszel volt aktuális, de a vendéglátósok akkor kérték Budapest önkormányzatától, hogy méltányossági alapon ne a megszokott módon, az előző évi közteher alapján állapítsák meg a 2020-as előleget, mivel az a vírus uralta forgalom alapján egész biztos, hogy feleslegesen túlterheli az egyébként is vergődő cégeket. Kovács László hangsúlyozta: a szakma mélyen megdöbbent azon, hogy miközben hónapról hónapra a kormánnyal közösen harcolnak a vendéglátás megmentéséért, a Karácsony Gergely vezette városvezetés nem hogy támogatást nyújtana, hanem elszedi az állam által megítélt segítséget is a munkavállalók fizetéséből.

A baloldal megsarcolja a vállalkozásokat

A lap idézi a belvárosi Király100 Gastro Corner tulajdonosát is, aki múlt pénteken vette észre, hogy a nemrég beérkezett ágazati bértámogatásból leemeltek 580 ezer forintot, és két hétre 1,58 millió forintra inkasszózták a számláját. Vagyis szerinte várható, hogy a következő havi bértámogatást is ugyanígy elvonják majd a cégtől.

Leszámítva az adóelőleg jogos összegét, a dolgozóim kifizetése helyett így most kölcsönadtam Budapestnek egymillió forintot, míg a béreket saját zsebből pótolnom kell, hiszen vállaltam, hogy egyben maradunk az újranyitásig”

Radvánszki Attila, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tagja szerint „a vendéglátósokért az ellenzék nemrég még a kormányra mutogatott, most pedig szó nélkül megsarcolják a munkahely-megőrzéshez nyújtott segítséget”. Mint mondta, a főváros „arcátlanul kihasználja” a pillanatnyi bevételszerzés esélyét, és „rajtaütésszerű akciókról” intézkedik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.