RETRO RÁDIÓ

Gyurcsány felmosta a padlót Fekete-Győr Andrással

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 22. 16:24
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Úgy oktatta ki, mint egy tanár a butuska, okoskodó nebulóját.

Hétfőn közösségi oldalán reagált Fekete-Győr András indulásának hírére Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyíltan megalázta a baloldali előválasztáson induló politikust, akit úgy oktatott ki, mint egy tanár a butuska, okoskodó nebulóját. Gyurcsány gyakorlatilag azt csinál a baloldalon, amit akar: posztjában azzal fenyegette meg a Momentumot, hogy könnyen úgy járhatnak, mint az önállóságát mára teljesen elvesztő Jobbik.

Vasárnap derült ki, hogy a Momentum Fekete-Győr Andrást indítja a baloldali előválasztáson. A döntés kifejezetten meglepő volt. Korábban azt lehetett hallani, hogy a párt egy külső szakértőt indít, ehhez képest a támogatóknak be kellett érniük a pártelnökkel. Fekete-Győr Andrással szemben ugyanis gyakori a kritika, miszerint nem elég felkészült egy komolyabb pozíció betöltéséhez. Sokan azt is felróják neki: teljes politikai generáció- és kultúraváltást ígérő pártja ma már a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozataként működik. – írta az esetről az origo.

Nyílt színi alázás

Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője hétfőn egy posztban reagált a fejleményekre. Mint ismert, a bukott kormányfő évek óta irányítja a baloldalt, mostanra pedig annyira megerősödött, hogy kénye-kedve szerint játszadozik a szövetségeseivel. Gyurcsány minden eddiginél jobban megalázta a baloldali előválasztáson induló Fekete-Győrt: úgy oktatta ki, mint egy tanár a butuska, okoskodó diákját. „Az egyetlen helyes döntést hozta meg a Momentum. Elnökét, Fekete-Győr Andrást elindítja a miniszterelnök-jelölti előválasztáson” – szúrta oda indításként a DK elnöke. Ahogy korábban is írtuk, a Momentum igazából egy párton kívüli szakembert szeretett volna elindítani, de mivel senki nem vállalta el, így végül kénytelen volt a pártelnök indulni. Gyurcsány soraiból könnyen kivehető az irónia. Ugyanis azzal, hogy a Momentum Fekete-Győr Andrást indítja, Gyurcsányné nagyot nyert: eggyel kevesebb komolyan vehető jelölttel kell megküzdenie. Férje ennek szellemiségében folytatta bejegyzését: arról írt, hogy a fiatalok mindig lázadoznak az idősebb generációk ellen, de aztán belátják, ez nem egészen így van. „Akit érdekelt fiatalkorában a politika, az sokszor hitte, gondolta, mondta, időnként talán üvöltötte is, hogy az idősebb generációk mindent elrontottak, de majd mi, ők, mindent rendbe teszünk, tesznek. Aztán legtöbbször nem így történt” – fogalmazott a baloldal vezére, aki megalázó módon törölte fel a padlót a Momentummal. Atyáskodva hozzátette az előzőekhez, hogy „az egymást követő generációknak szüksége van egymásra”, és vigyázniuk is kell egymásra. A korosztályok összefogásának szükségességéről értekező Gyurcsány újabb fordulatot véve azt írta a Momentumról, hogy „most is jött egy új generáció. Korábban a Jobbik, most ők”. A sorok között olvasva ez nem kevesebbet jelent: a DK elnöke megfenyegette Fekete-Győréket azzal, hogy úgy fognak járni, mint a Jobbik. Mint ismert, az egykori jobboldali párt múltjával szembemenve, gyökereit megtagadva szánalmas módon kéredzkedett fel a Gyurcsány Ferenc által létrehozott baloldali listára. Nagyon úgy néz ki, hogy a teljes bedarálás vár a Momentumra is. A DK elnöke nem hagyta abba a „tanítást,”, és ritkán látható módon alázta meg Fekete-Győréket posztja végén. „És nem baj, ha mások, mint mi. Sőt! Az lenne baj, ha nagyon hasonlítani akarnának ránk. Fogadjátok megértéssel és tisztelettel az európai demokraták új magyar generációját!” – zárta gondolatait.

Minden róla fog szólni

Az elmúlt időszakban két jelentősebb szereplése is volt Gyurcsány Ferencnek: februári évértékelő beszédében és az ezt követő parlamenti felszólalásában ismét világossá tette, hogy ő a baloldal vezetője. Mindkét alkalommal atyáskodó, megalázó hangon szólt a baloldal politikusaihoz, többször is a teljes baloldal nevében beszélt. Utóbbi megnyilvánulásában egyenesen azt mondta, hogy az idei év róla fog szólni. „Önök a következő évben sokat fogják hallani a nevemet. Bármi kérdés lesz, a válasz az lesz, hogy Gyurcsány. Be kell önöknek valljam, hogy ez engem egyébként olyan különösebben nem zavar” – fogalmazott. Gyurcsány egyébként hatalmát annyira kiterjesztette szövetségeseire, hogy mára már teljesen elhalkultak a vele szembeni kritikus hangok. Amikor valaki mégis véletlenül neki nem tetszőt mond, azt csúnyán megalázza. Elég csak a gödi polgármester szerencsétlenkedésére, vagy éppen Fekete-Győr megregulázására gondolni. Utóbbi esetben a Momentum elnöke egy lapinterjúban azt állította, a baloldali pártok a DK ellenében döntöttek arról, hogy egy esetleges kormányváltást követően hogyan viszonyuljanak a határon túli magyarok szavazati jogához. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tag azonnal helyre tette Fekete-Győrt, tudatosítva benne, hol van a helye. Mára már teljesen egyértelművé vált, hogy a baloldali pártok maximálisan függnek Gyurcsánytól, a bukott kormányfő pedig újra és újra szembesíti őket ezzel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.