RETRO RÁDIÓ

Újabb éttermet falaztak be egy hazai plázában

Újabb éttermet falaztak be egy hazai plázában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 05. 14:00

Példátlan módon a budapesti Árkádban lévő Freshland éttermet egyik napról a másikra befalazták. Azóta a franchise hálózat győri Árkádban lévő étterme is hasonló sorsra jutott.

A tönk szélén álló vendéglátósok végső kivéreztetésének legabszurdabb példája történt minap egy budapesti bevásárlóközpontban: az egyik éttermet a pláza tulajdonosa szó nélkül befalaztatta.

“Azóta a győri Árkád vezetése az ottani éttermünkkel is hasonlóan járt el” – mondja Ádám Ákos, a Freshland étteremhálózat tulajdonostársa, aki elmondta: “a bérbeadóval a folyamatban lévő tárgyalások megszakadtak, és az üzletház, a felmondási időt sem megvárva, meglehetősen méltánytalan körülmények között záratta be az éttermet. A bezárt egységekben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt, amihez nem tudunk hozzájutni, így az alkalmazottak kifizetését is megnehezítették.”

Befalazott Árkádi étterem
Fotó: Mindmegette

A pandémia miatt – az ágazat többi tagjához hasonlóan – rendkívül nehéz helyzetbe jutott étteremlánc képviselője elmondta, hogy összesen nyolc éttermet üzemeltetnek, abból a legtöbb plázával már sikerült megállapodni vagy jelenleg kompromisszumkész tárgyalások zajlanak a helyiségek tulajdonosaival. Bár az Árkád vezetőivel hosszú ideje igyekeztek – egy méltányos eljárást kérve – tárgyalni, úgy tűnik, ez esetben süket fülekre találtak - írja a Mindmegette.

“Olyan feltételeket támasztottak, amelyeket képtelenek voltunk teljesíteni, a mi ajánlatunkat pedig nem fogadták el. Azóta sem állnak velünk szóba” – mondta Ádám Ákos, aki egyben a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete Vendéglátói Tagozatának is a tagja.

“Az Egyesületen keresztül is a kölcsönös megállapodás hívei vagyunk, abban hiszünk, hogy a jelenleg nehéz helyzetben lévő bérlők jövőjét egy mindenki számára megnyugtató, és a bérlőket nem ellehetetlenítő megoldással lehetne biztosítani” – mondja, “ehhez azonban segítségre van szüksége az egész ágazatnak.”

Az Érdekvédelmi Egyesület ezért már korábban egy javaslatcsomagot állított össze, melyben arra kérik a döntéshozókat, hogy a bértámogatások mellett a vészhelyzet idejére a bérleti szerződésekre díjemelési és felmondási moratóriumot biztosítsanak. A Vendéglátó Tagozat továbbá javasolja a bérleti díj és rezsiköltségek támogatását és egy kedvezményes hitelkonstrukció kialakítását.

“Javaslatainkkal, a Magyar Gasztronómiai Társaság minap napvilágot látott nyilatkozatával egybecsengően, abban szeretnénk partnerek lenni, hogy elkerüljük a vendéglátó ágazat és a kapcsolódó szereplők egyre közeledő, de talán még visszafordítható csődhelyzetét” – nyilatkozta Ádám Ákos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.