17°C
33°C

Ábrahám névnapja

RETRO RÁDIÓ

275 ezer embert olthatnak be még a héten a kínai vakcinával

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 02. 23. 18:55
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A harmadik hullámban a variáns mutánstörzsek sokkal fertőzőbbek, mint az első két hullámban, és sokkal súlyosabb tünetekkel is járnak. Éppen ezért is fontos, hogy betartsuk a védelmi intézkedéseket. A kínai vakcina is életet ment, és a háziorvosok a héten elkezdik beadni a 275 ezer ember számára elegendő adagot – hangzott el az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján.

A múlt heti első és második körös oltással eddig 457 096 fő kapott védettséget, közülük 205 720 fő már a második adagot is megkapta. Ennek köszönhetően a magyarországi átoltottság jóval megelőzi az uniós átlagot – mondta György István államtitkár. Azonban tanúi lehetünk, hogy elkezdődött a harmadik hullám. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, aki még nem tette meg, hogy regisztráljon a vakcinára.

Annak köszönhetően, hogy Magyarország nem csak az uniós forrásokra támaszkodik, lehetővé vált, hogy a héten újabb 275 ezer embert oltsanak be a kínai vakcinával.

Hétfőn este megérkezett a második orosz vakcinaszállítmány is.

Itt már befejeződött az oltás

Az egészségügyi dolgozók oltása befejeződött, ahogy a szociális intézményekben is befejezték a regisztráltak oltását. Ezekben az intézményekben, akik még nem regisztráltak, de meggondolták magukat, és mégis szeretnének vakcinát, azt az intézményvezetőknek jelezzék!

A héten a hatvan év felettiek és a hatvan év alatti krónikus betegek oltása zajlik.

Kedden hajnalban elkezdték szállítani a kínai vakcinát az önkormányzatok számára. 52 ezer ember beoltására elég Pfizer-vakcina is érkezett kedden, amelyeket a kórházi oltópontokon fognak beadni. A háziorvosok praxisonként tíz-tíz embert küldhetnek az oltópontokra – mondta György István. A héten több mint 27 ezer második oltást is beadnak, és 800 ezerre nőhet a beoltottak száma az országban.

Minden vakcinát eloltanak

A háziorvosok az oltásra behíváshoz önkormányzati segítséget is fognak kapni. A háziorvosok hetente frissülő listát kapnak. Minden beérkezett vakcinát azonnal eloltanak, de csak abban a tempóban tudnak haladni, ahogy a vakcinák beérkeznek az országba.

Azt is elmondta az államitkár, hogyaz országba beérkezett vakcinák hatékonyak és biztonságosak, ez igaz a keleti vakcinára is. Ne felejtsük el, a vakcina életeket ment – zárta gondolatait.

Két kocsmát zártak be

Hétfőn 137 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes. Két vendéglátóhely bezárásáról döntöttek, mivel nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy Pest megyei kocsmát és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vendéglátóhelyet zártak be ideiglenesen.

Ugyanakkor 359 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, valamint 5 238 hatósági házi karantént rendeltek el, és 11 092 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.

Több százezer vakcina érkezett

Nemzetközi szinten is hatalmas számokat látunk: több mint 111 millióan fertőződtek meg a világban, és több mint 2,5 millióan haltak meg – mondta Müller Cecília. Hazánkban az elmúlt napon 1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 407 274 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 103, többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 14 450 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 310 848 fő, az aktív fertőzöttek száma 81 976 fő. Kórházban 4582 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 396-an vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Kedden kétféle vakcina is érkezett: 104 300 Pfizer- és 100 ezer Szputnyik V vakcina, amit, mivel új gyártású, hamarosan be is fognak vizsgálni.

Többen vannak, akiket már behívtak, de mivel nem volt elégséges Astra-Zeneca-vakcina, nem kaphatták meg az oltást, most az ő beoltásukra is lehetőség lesz.

Súlyosabb tünetek

A harmadik hullámban a variáns mutánstörzsek sokkal fertőzőbbek, mint az első két hullámban, és sokkal súlyosabb tünetekkel is járnak. Éppen ezért is fontos, hogy betartsuk a védelmi intézkedéseket.

Ha valaki tünetet észlel magát, vegye komolyan, ne menjen közösségbe, és telefonon konzultáljon háziorvosával. Nagy az egyéni felelősségünk, hiszen közösségbe terjed a vírus.

Az interneten sok álhír terjed. Éppen ezért arra kér mindenkit, hogy csakis a szakemberekre hallgassanak. Ha bárkit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel, ne hezitáljon, és oltassa be magát. Már csak azért is, a tapasztalatok azt mutatják, hogy posztcovid szövődmények is kialakulhatnak, melyek kezelése nagyon hosszú folyamat.

Minden vakcinát bevizsgálnak

Bárhonnan is érkezik a vakcina, akár keletről, akár nyugatról, minden gyártási tételből érkezett vakcinát bevizsgál a Népegészségügyi Központ – válaszolt Müller Cecília egy kérdésre.

Minden oltás esetében az oltási útmutató szerint járnak el, a Pfizert korábbi anafilaxiás sokk esetén nem adják be az adott személynek. A brit és a csehhez hasonló variánst azonosították itthon – mondta egy másik kérdésre Müller Cecília.

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy a vakcinákkal kapcsolatos tudás is folyamatosan fejlődik és bővül, így az alkalmazási előiratok is változnak. Az AstraZeneca esetében a második oltás hat héttel való beadása jelentősen javítja az immunválaszt. Az Operatív Törzs vizsgálja ezt az újabb tudást, és természetesen ennek fényében változhat az oltási rend.

A már fertőzésen átesettek esetében is ajánlják a védőoltást, mivel csak egy rétege rendelkezik a gyógyultaknak megfelelő mennyiségű immunitással – mondta kérdésre Müller Cecília.

Ha az idősotthonok lakói be lesznek oltva, akkor idővel fel lehet oldani a látogatási tilalmat – mondta kérdésre az országos tisztifőorvos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.