RETRO RÁDIÓ

Szenteste napján is figyelni kell egymásra!

Szenteste napján is figyelni kell egymásra!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 22. 22:37

December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre – hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani. Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek, ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és 26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek – mondta a kormányszóvivő.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300 ezren regisztráltak.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervével kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az iparűzési adó felére csökkentése nyomán a pénz nem a kormányzathoz kerül, hanem ott marad a vállalkozásoknál, azoknál, akik a legtöbb embert foglalkoztatják Magyarországon. A kormány fog támogatást adni az önkormányzatoknak – hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb településeknek automatikusan, míg a nagyobb, mint például a „leggazdagabb önkormányzat” a fővárosi önkormányzat esetében, a kormány le fog ülni tárgyalni az önkormányzattal – közölte Szentkirályi Alexandra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.