RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: egy muszlim férfi több embert megkéselt egy angliai üzletben, köztük egy kislányt

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 12. 02. 13:15

Egyes feltételezések szerint az elkövető azért rántott kést, mert szóltak neki, hogy maszkot kell viselnie a boltban.

Az Anglia észak-nyugati részén található Burnley belvárosában több embert megkéseltek a Marks and Spancer nevű kiskereskedelmi üzletlánc egyik helyi kiszolgálóegységében szerda délelőtt 9 óra 40 perckor. A feltételezett elkövetőt a helyszínen őrizetbe vették rendőrök – írja a Burnley Express regionális hírportál.

A rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint két súlyos sérültet szállítottak kórházba a helyszínről. A szemtanúk arról számoltak be, hogy sebesültek között van egy tizenéves kislány is. Őt a nyakán érték a késszúrások.

„Két ember szúrt sérüléseket szenvedett. Sérüléseiket súlyosnak, de nem életveszélyesek. Egy férfit letartóztattunk, jelenleg őrizetben van. Úgy gondoljuk, hogy rajta kívül senki más nem érintett az ügyben. A rendőrségi kordon marad a nyomozás idejére. Arra kérjük az embereket, hogy kerüljék el a környéket” – olvasható a rendőrség által kiadott közleményben.

Az elkövető személyazonosságát és indítékait egyelőre nem hozták nyilvánosságra a hatóságok. A nagy közösségi oldalakon azonban több videofelvétel is megjelent arról, ahogy a rendőrök egy szakállas, muszlim imaruhát viselő férfit vezetnek el bilincsben a helyszínről.

A Twitteren keringő spekulációk szerint az elkövető azért késelhetett, mert az áldozatok közül az egyik arra figyelmeztette, hogy maszkot kell hordania, amíg a boltban tartózkodik.

Angliában egyébként tegnap értek véget az 1 hónapja tartó országos lezárások, tehát a mai nap volt az első, amikor újra kinyithattak a kiskereskedelmi üzletek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.