RETRO RÁDIÓ

Donáth László zaklatási ügye: csalódott a lelkészben az egyház

Donáth László
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 12. 17. 11:29

A Magyarországi Evangélkus Egyház Északi Egyházkerülete hitelesnek találta a Donáth László evangélikus lelkészt, egykori MSZP-s képviselőt szexuális zaklatással vádló beszámolókat.

Az Evangélikus.hu-n szerdán megjelent, Fabinyi Tamás püspök által jegyzett közleményben a tavaly augusztus végén indult vizsgálat eredményét ismertették. „Az elnökség 2019 ősze és 2020 tavasza között személyes, szakembereket is bevonó beszélgetésekkel tárta fel a bejelentések tartalmát. Mindezek alapján életszerűnek és hitelesnek bizonyultak számunkra az elbeszélések. Ezt követően az elnökség (természetesen megtartva a bejelentők anonimitását) testvéri beszélgetések, majd a tényfeltárás keretében rákérdezett Donáth Lászlónál a jelenség valóságtartalmára, azonban kitérő, illetve a panaszokban megfogalmazottakat elhárító válaszokat kaptunk” – közölték az állásfoglalásban.

Mint írták, csalódást okozott nekik Donáth László – aki egyébként Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja – magatartása, mivel „lelkész testvérünk több évtizedes gyülekezetépítő és diakóniai szolgálata, teológiai felkészültsége, társadalmi ügyekben tanúsított kiállása elegendő morális hátteret adhatna a szembenézésre és a bűnbánatra. Szembenézésre olyan tettekkel is, amelyeket az elszenvedők számára más tartalmúak, mint amit korábban ő maga tulajdonított azoknak”. (...)

Korábban a Ripost is megírta, hogy az ügyészség hamarosan vádat emelhet Donáth László ellen, egy 2019 augusztusában kirobbant zaklatási ügy miatt. Egy tanú először a TV2 Tények című híradójának számolt be a történtekről. Az inzultusok helyszíne a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház volt.

Az egyház idézett közleményéből kiderült: „Időközben Donáth László nyugdíjazása megtörtént. Bár a gyülekezet presbitériuma és lelkész úr is élni kívántak azzal a joggal, hogy további 2 évig aktív lelkészként szolgáljon, az egyházkerület püspöke ehhez nem járult hozzá.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.