Létrehozva: 2020.12.03.

Álhíreket terjesztett koronavírusról: 700 ezer forintos büntetés kell fizetnie

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon 705 ezer forint pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen azt a férfit, akit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt az ügyészség, amiért álhírt terjesztett az új koronavírussal kapcsolatban.

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint a férfi az általa regisztrált weboldalon január 28-án és 29-én olyan álhíreket tett közzé, amelyek a koronavírus magyarországi elterjedését jelentő, „közveszéllyel járó cselekmény bekövetkezésével” fenyegettek. A cikkeket később megosztotta több közösségi oldalon is.

A csütörtöki előkészítő ülésen a férfi beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét és beismerését. Súlyosító körülmény volt az, hogy az általa terjesztett álhírek széles körben, sok emberhez eljutottak – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt