Létrehozva: 2020.10.07.

Nehezedik a koronavírus-helyzet Romániában

Romániában kezdenek elfogyni a járvány elleni hatékony védekezés eszközei, és ha nem hoznak határozott intézkedéseket, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól, az orvosoknak pedig maguknak kell majd dönteniük, hogy kit kezelnek és kit nem – közölte Virgil Musta, a temesvári Victor Babes járványkórház főorvosa.

Romániában megdőlt a koronavírus-járvány valamennyi korábbi rekordja:

csaknem háromezerre ugrott a napi esetszám,

minden korábbinál több, 82 fertőzött halt meg egy nap alatt,

tovább nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek és a súlyos esetek száma.

Az utóbbi 24 órában 2958 embernél diagnosztizálták a koronavírust: ez – az előző naphoz hasonlóan – több mint 70 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.

A Romániában számon tartott 25 800 aktív fertőzött közül 8300-at kezelnek kórházban, az intenzív osztályon ápolt súlyos esetek száma 612-re emelkedett.

Jelenleg 8097 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, 608 fertőzött szorul intenzív terápiás kezelésre. Románia területén 11 433 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 7834 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 23 695 személy van házi, 9 pedig intézményes karanténban. Ez idáig 2 540 222 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 23 476-ot az elmúlt 24 órában végeztek el, 14 771-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 8705-öt pedig kérésre. Az elmúlt 24 órában továbbá országszerte 518 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje. Négy elhunytnak nem volt más betegsége Az elmúlt 24 órában 73, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte a GCS. Ezzel 5121-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 44 férfi és 29 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Brăila, Brassó, Buzău, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Iaşi, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Prahova, Szeben, Suceava, Tulcea, Vaslui és Ilfov megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül két személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, tíz 50 és 59 év közötti, tizenöt 60 és 69 év közötti, huszonnégy 70 és 79 év közötti volt, huszonkét beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet. A 73 elhalálozott személy közül 69 más betegségben is szenvedett, négynek nem voltak nyilvántartott társbetegségei. Kolozs és Temes megye is rosszul áll Az elmúlt 24 órában Bukarestben (403), valamint Prahova (96), Iaşi (92), Kolozs (85), Bákó (84) és Temes (82) megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új megbetegedést Mehedinţi (6), Giurgiu (10) és Vrancea (11) megyében regisztrálták.

Az elmúlt 24 órában 1808 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 246 400 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt. Ugyanebben az időszakban két ügyben indítottak bűnvádi eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt. Az elmúlt 24 órában 1858 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 1312 a 0800.800.358-as zöldszámra. A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A külföldön élő román állampolgárok helyzete
A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 6766 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma továbbra is 126. Közülük 2999-et Németországban, 1917-et Olaszországban, 1253-at Spanyolországban, 159-et az Egyesült Királyságban, 124-et Franciaországban, 120-at Ausztriában, 93-at Görögországban, 28-at Hollandiában, 20-at Belgiumban, hetet Cipruson, hetet az Egyesült Arab Emírségekben, hatot Japánban, négyet az Egyesült Államokban, hármat Törökországban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Izlandon, Fehéroroszországban, Indiában, Ukrajnában, egyet-egyet pedig Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, Máltán, Brazíliában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Magyarországon és Katarban diagnosztizáltak. A koronavírus-járvány kitörése óta 126 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban. A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 797-et nyilvánítottak gyógyultnak: 677-et Németországban, 90-et Görögországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország