0°C
1°C

Gusztáv névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elosztókábelt kapott a fideszesektől az áramtolvaj Gyurcsány-párt

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 10. 22. 07:28

Erzsébetvárosban a Fidelitas aktivistái elosztókat osztottak ki a baloldali kerületvezetésnek.

Az akcióra azután került sor, hogy a múlt héten áramlopás miatt tartott házkutatást a rendőrség a VII. kerületi önkormányzat épületében. Mint a Demokratikus Koalíció közleményéből kiderült, az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a párt önkormányzati képviselője.

A kerület DK-s polgármestere a kínos ügyre Facebook oldalán reagált, ahol azt írta:

Egy párttársam, akivel együtt dolgozunk tavaly nyár óta az önkormányzati kampányban, majd a választási győzelem után az önkormányzatban, csúnyán cserben hagyott. Vagy talán még ennél is erősebben kellene fogalmaznom. Elárult.

A kormánypárt ifjúsági szervezete azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a szerdai testületi ülés elején hosszabbítókat adtak a képviselőknek, Virágh Előd, a Fidelitas erzsébetvárosi elnöke pedig gratulált a polgármesternek az „újabb lopáshoz”.

Bár az ülésen nem volt napirenden az áramlopás ügye, de Vattamány Zsolt, a Fidesz helyi frakcióvezetője mégis behozta később a témát a testület elé, ahol arról kérdezte a DK-s polgármestert: hogyan fordulhatott elő, hogy senki nem tudott a kerületvezetésben arról, hogy Borka-Szász milyen illegális tevékenységet folytat az önkormányzati irodájában, valamint hogy indult-e belső vizsgálat az ügyben.

Mint ismeretes néhány napja tetten érték lopás közben a DK erzsébetvárosi elnökét.Borka-Szász a hivatali irodájában, önkormányzati áramforrásról végzett bitcoin bányászatot. Gyakorlatilag áramot lopott, ipari mennyiségben.

A házkutatás közben a rendőrség több tárgyi bizonyítékot lefoglalt, amelyek a bitcoin bányászatot segítették elő. A lopási ügy külön érdekessége, hogy Borka-Szász Tamás nemcsak a DK önkormányzati képviselője, és helyi elnöke, hanem a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke is. Borka-Szász tehát a pénzügyekért és a gazdaságért felelős személy, a kerület vagyonát kezeli.

Nincsenek arra vonatkozó információk, hogy mióta lopta az áramot a DK politikusa, azonban hozzátette, hogy tudomása szerint a DK frakcióirodájának eddig is szokatlanul magas volt az áramfogyasztása, aminek eddig nem tudta senki az okát.

Nem kizárt tehát, hogy a DK irodáiban az önkormányzati választások előtt is nagyüzemi pénzgyártás folyt. Az önkormányzat és a lakók költségén.

Az önkormányzat épületében egy tűzesetet is kivizsgáltak néhány hónapja, amely akkor azzal zárult, hogy a hálózat túlterheltsége okozta a tüzet. Egy elosztóközpontban keletkezett tűz, éppen a mostani ügyben érintett iroda felett.

Érdekes egybeesés, hogy néhány éve a DK Teréz körúti irodája is tisztázatlan körülmények között leégett, a vizsgálatok akkor is túlterheltséget állapítottak meg a tűz okaként.

A rendőrségi nyomozás elkezdődött, biztosat csak annak lezárulta után lehet erről tudni.

A tűzesetet, és a nagy áramigényű bitcoin bányászat közötti összefüggés nem tűnik légből kapott feltételezésnek. Egy bitcoin bányászatra használt szerver működtetése ugyanis fokozott biztonsági előírásokat igényel, a hűtés, a megfelelő hálózat, felügyelet biztosítása nélkül ugyanis könnyen túlterhelődhet a hálózat és tűz üthet ki. Arra a kérdésre, hogy milyen politikai felelősség terheli a DK-s polgármestert, Niedermüller Pétert az ügy kapcsán, Bajkai István a Fidesz erzsébetvárosi képviselője elmondta, hogy véleménye szerint a kerület polgármestere egy személyben felelős azért, hogy az általa vezetett önkormányzat a szabályoknak megfelelően működjön. Nagy bajt jelent, ha nem tudta, hogy mi történik a polgármesteri hivatal helyiségeiben. „Igazából kizártnak tartom, hogy a kerületi vezetés ne tudott volna a lopásról. Niedermüller Péter napi munkakapcsolatban van Borka-Szász Tamással, lehetetlen, hogy egyszer sem találkoztak az irodájában. Oláh Lajos szintén tudnia kellett mindenről, látnia kellett a szervert, hiszen rendszeresen tárgyalnak, együtt dolgoznak” – jelentette ki Bajkai István. Bajkai elmondása szerint nincsenek arra vonatkozó információk, hogy mióta lopta az áramot a DK politikusa, azonban hozzátette, hogy tudomása szerint a DK frakcióirodájának eddig is szokatlanul magas volt az áramfogyasztása, aminek eddig nem tudta senki az okát. Nem kizárt tehát, hogy a DK irodáiban az önkormányzati választások előtt is nagyüzemi pénzgyártás folyt. Az önkormányzat és a lakók költségén. Bajkai István emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzat épületében egy tűzesetet is kivizsgáltak néhány hónapja, amely akkor azzal zárult, hogy a hálózat túlterheltsége okozta a tüzet. Egy elosztóközpontban keletkezett tűz, éppen a mostani ügyben érintett iroda felett. „Egy ilyen baleset nemcsak az önkormányzat épületét és a tárolt adatok biztonságát veszélyezteti, hanem közvetlenül emberéleteket is„ – tette hozzá Bajkai István.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.