RETRO RÁDIÓ

A Tavares, a Sargentini jelentés után itt a Jourova jelentés. Ezt is Soros diktálta

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 01. 17:15

Az Európai Bizottság néhány napja nyilvánosságra hozott jogállamisági jelentése semmiben sem különbözik Soros által korábban tollba mondott Tavares-, illetve Sargentini-jelentésektől – fogalmazott közösségi oldalára feltöltött videójában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

„A ma nyilvánosságra hozott országjelentés egy hazugsággyűjtemény” – emelte ki Hollik, hozzátette, hogy amióta a kormány nemet mondott a bevándorlásra, a brüsszeliek azóta támadják.

„Kezdték a Tavares-jelentéssel, aztán folytatták a Sargentini-jelentéssel, most Věra Jourová is beállt a sorba. Nekik is a Soros-hálózat diktálta a jelentést, ahogy a korábbiakat is” – mondta.

A politikus szerint ezt az is bizonyítja, hogy a magyar dokumentum fejezeteihez összesen 12 civil szervezetet kérdeztek meg; ezek közül 11 kapott pénzt Soros György szervezetétől.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ezekkel a támadásokkal az a céljuk, hogy megzsarolják a magyar kormányt, hogy ne azt tegye, amire a magyar emberek fölhatalmazták, hanem hogy azt csinálja, amire ők utasítják.

„Ez viszont sohasem fog megtörténni, mert nekünk Magyarország az első!” – zárta szavait Hollik István.

Az ügy előzménye, hogy Vera Jourová vezetésével bemutatták Brüsszelben a magyar és lengyel kormányok által ellenzett jogállamisági jelentéseket. A Magyarországról szóló dokumentum legkritikusabb része a hazai médiapiacról szól és a papírformának megfelelően az Index ügye is visszaköszön benne. Az Orbán-kormány korábban azt is ellenezte, hogy a mindig kritikus, gyakran külföldről pénzelt civil szervezetek adjanak véleményt a brüsszeli értékelőhöz, ám végül ezek szempontjai is visszaköszönnek a jelentésben.

Brüsszel az Index ügyét is felemlegeti

A Magyarországról szóló, huszonöt oldalas dokumentum leginkább kritikus része a magyar sajtó helyzetéről szól. Az EB a Médianéző Központtal ellentétes véleményre jutott:

szerintük nem kiegyensúlyozottak az erőviszonyok a hazai sajtópiacon, és a független termékek rendszerszintű akadályokkal dolgoznak.

Visszaköszön a Věra Jourová által korábban felkarolt Index ügye is: a bizottság szerint aggodalomra ad okot, hogy a szerkesztőség a csoportos felmondás mellett döntött. Brüsszel szerint a magyar Médiatanács nem hatékonyan és nem teljesen függetlenül dolgozik.

A dokumentum elkészültéhez egyébként több magyar minisztérium is ajánlásokat fogalmazott meg, de az Európai Bizottság – épp ezzel váltva ki ellenérzést Budapestből – a kormánnyal rendszeresen kritikus civil szervezetek véleményét vette alapul.

Az Amnesty International és a Transparency International magyar szervezete is a források között van. Az említett, az Index ellehetetlenítéséről szóló részletet pedig épp az Index.hu egyik angol nyelvű cikkéből vette át a bizottság.

A jelentésben idézett tucatnyi civil szervezet többsége ráadásul szoros kapcsolatot ápol a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványokkal.

Jourová megszólalt Orbán Viktor levelével kapcsolatban is

A biztosnő szerda reggel először a brüsszeli Politicónak nyilatkozott azután, hogy a magyar kormány berkeiből többen is a lemondását követelték. Mint azt a lapnak elmondta,

visszautasítja, hogy valaha is megsértette volna a magyar embereket. „Épp ellenkezőleg. Nagyon is tisztelem a magyarokat és az általuk meghozott döntéseket”

– fogalmazott Jourová, aki szerint a demokráciákban lehetséges kritikát megfogalmazni, így amennyiben szükséges, még az Európai Bizottság tagjai is bírálhatják a nemzeti kormányokat, illetve a megválasztott tisztségviselőket.

Lapunk is írt róla, hogy az Európai Bizottság liberális alelnöke a német Der Spiegelnek adott múlt hétvégi interjújában bírálta a magyar demokrácia helyzetét, és többek között azt mondta: a magyarok nagy része már nem képes rá, hogy önálló véleményt alkosson.

 

Hűha... Věra Jourovát néhány évvel ezelőtt korrupció gyanújával letartóztatták a prágai repülőtéren. Az Európai Bizottság alelnöke megszenvedte az előzetes letartóztatást: elvesztette a családját és a munkáját. Jourová végül háromszázezer euróra perelte a cseh államot. A vád szerint a cseh kormány regionális fejlesztésért felelős helyettes államtitkáraként kétmillió cseh korona (mintegy hetvenezer euró) kenőpénzt fogadott el a Budišov kastélyának felújítására szánt uniós támogatásból. Mivel az ügyészség egy titkos hangfelvételen kívül nem talált elegendő bizonyítékot Věra Jourová ellen, a jogászból lett politikus beperelte a cseh államot. Eredetileg nyolc és fél millió cseh koronára (kb. háromszázezer euró) tartott igényt a fogva tartása idején kiesett bevételeire hivatkozva, amiből végül három és fél millió koronát (százhúszezer euró) meg is kapott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.