Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.24.

Nem számít a járvány, bővül a családtámogatások köre

Hitelmoratórium, négygyermekes anyák szja-mentessége, babaváró támogatás, családi otthonteremtési kedvezmény – a kormány a vírus ellenére is elkötelezett támogatója a családoknak.

A családok életszínvonala nem fog csökkenni – szögezte le többször Orbán Viktor miniszterelnök, s ezt támasztja alá az is, hogy Novák Katalint, illetve a családügyet miniszteri rangra emelte. A támogatások a koronavírus-járvány ellenére sem apadnak el, sőt. Az egyik legfőbb intézkedés, a családi otthonteremtési támogatás kifizetései a járvány ellenére megduplázódtak. Idén az első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat, miközben tavaly ugyanebben az időszakban ennek az összegnek a felét, mindössze 31,9 milliárd forintot fizetett ki e célra az államkassza. A tavaly július elsején debütált falusi csok július végéig közel tizenháromezer család otthonteremtését segítette.

Egy évvel a falusi családi otthonteremtési kedvezmény bevezetése után kilencszáz olyan kistelepülésen indult újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható. A falusi csok kettőezer-ötszáz települést érint. A mellékúthálózat fejlesztésének révén kettőezer-ötszáz kilométeren újulnak meg falusi mellékutak a következő években.

Az elmúlt hónapok legnagyobb családvédelmi intézkedése a hitelmoratórium volt, amit újabb fél évvel meghosszabbított a kormány. A hitelmoratórium eddig 1,6 millió családnak és hatvanezer vállalkozásnak adott segítséget. Ez azt jelenti, hogy decemberig kétezer milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál. A 2021. június 30-ig meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően jövőre négyszáz–négyszázötvenmilliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál, a számítások szerint 752 ezer szerződést, azaz a családtagokat is figyelembe véve jóval több mint egymillió embert érinthet ez a lehetőség.

A jövőben is a lakhatás megoldása és támogatása lesz az egyik legfontosabb kérdés. Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz juttatás a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakásprogram lesz Novák Katalin szerint. Az újabb, mérföldkövet jelentő lépésekkel még kedvezőbbé válnak az otthonteremtés feltételei, így jobb körülmények között lehet majd családot tervezni, gyermeket nevelni.

A jövő évi költségvetésben két és félszer akkora összeg jut a családok támogatására, mint 2010-ben. A magyar kormány a GDP (bruttó hazai termék) öt százalékát, több mint kétezer-ötszáz milliárd forintot költ a családokra, ez Európában a legnagyobb arányt jelenti. Ennek köszönhetően majdnem nyolcvan százalékkal többen kötnek házasságot, mint tíz éve, a válások száma hatvan éve nem volt olyan alacsony, mint most, és egyre többen mernek gyermeket vállalni: 2020 első hét hónapjában kétezer-ötszáz gyerekkel több született, mint a múlt év azonos időszakában.

A nők foglalkoztatásával kapcsolatban vezérelv, hogy a kormány választási lehetőségeket kínál, hogy úgy szervezhessék az életüket, ahogy nekik a legideálisabb. Az anyák akár három évet is otthon tölthetnek a gyermekükkel, de a bölcsődei férőhelyek bővítésének és a nagyszülői gyednek köszönhetően hamarabb is visszatérhetnek munkahelyükre. Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi negyvenezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes anyák, ezzel a lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel nyolcmilliárd forintos keret akár hétezer kismamát segíthet visszatérni a munkába.

A hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest jelentős, több mint tíz százalékpontos növekedéssel tavaly már megközelítette a negyven százalékot.

Tíz év alatt tizenhatezer óvodai hely létesült Magyarországon. A kormány a katolikus és a református, majd az evangélikus egyház számára lehetővé tette, hogy korszerűsítsék a régi óvodák épületét és újakat építsenek. A mintegy százmilliárd forint értékű támogatási programnak köszönhetően csaknem kétszáz intézmény újul meg vagy épül fel. Nappali tagozaton 1,2 millió gyerek tanulhat ingyen tankönyvből. A rászoruló és hátrányos helyzetben élő családok, valamint a nagycsaládosok gyermekeinek ingyenes étkeztetést biztosítanak, az erre fordított támogatások összege az elmúlt években 27 milliárdról 87 milliárd forintra emelkedett. A családokat ingyenes vezetéstechnikai tréningekkel is támogatja a kormány, július elseje óta a húsz év alatti fiatalok ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségét kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása eddig 28 ezer családnak jelentett segítséget 34 milliárd forint értékben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja