RETRO RÁDIÓ

Kergetőzve kapták el a miskolci állatkert másik szökött kenguruját

Kergetőzve kapták el a miskolci állatkert másik szökött kenguruját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 17. 09:30

A megszökött kengurúk közül az egyik elpusztult, még társát sikerült épségben elfogni.

Előkerültek a Miskolci Állatkert és Kultúrparkból megszökött kenguruk; egyikük kedden elpusztult, a másikat szerdán befogták – közölte a boon.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál szerdán az állatkert vezetőjére, Jánosi Ferencre hivatkozva azt írta: az egyiket, egy kétéves fiatal hímet a Csanyikban találták meg kedd délután. Legyengült állapotban volt, ezt abból is lehetett látni, hogy befogáskor nem tanúsított ellenállást. Egy pár perc múlva az állat elpusztult.

Jánosi Ferenc megjegyezte: mivel állatkertben nőtt fel, nagy stresszt okozhatott neki, hogy ismeretlen környezetbe került, de az is lehet, hogy nem talált magának ennivalót és vizet, vagy valami olyasmit evett, amibe végül belepusztult. A pontos okot állatorvos vizsgálja.

A másik kengurut szerdán az állatkert kerítésénél fedezték fel. Az állatot nehezebb volt befogni, végül hálóval fogták meg, most karanténban van. Egyébként egészségesnek és erősnek látszik. A nemét még nem tudják, mert tavasszal bújt ki az erszényből, és kenguruknál nem egyszerű a nemük megállapítása.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.