Létrehozva: 2020.08.11.

Koronavírus örökítőanyag a pesti szennyvízben

Meghökkentő kutatási eredményeket tettek közzé.

Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését – áll a közleményben.

A szennyvízvizsgálatok által előre jelzett közösségi terjedés felgyorsulása megelőzhető a továbbra is érvényben lévő járványügyi megelőző szabályok betartásával, mutatott rá az NNK, amely május óta végez szennyvízvizsgálatokat az új koronavírus örökítőanyagának kimutatására. A vizsgálatok Budapesten kezdődtek, jelenleg a három budapesti szennyvíztelepen, a megyeszékhelyeken és néhány más vidéki városban vesznek rendszeresen mintát.

A többi mintavételi helyszínen még alacsony szinten stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben.

A vírus örökítőanyagát a tünetmentes fertőzöttek, valamint az újonnan megfertőződött, de tüneteket még nem mutató betegek is ürítik.

Egy-két héttel előre meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát a szennyvíztisztítókból vett minták alapján – mondta korábban egy interjúban Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vízhigiénés vezető szakértője.

 

  • az örökítőanyagot a – tünetekkel rendelkező vagy tünetmentes – fertőzött emberek ürítik.
  • a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy 1-2 héttel korábban megnő az örökítőanyag-koncentráció a szennyvízben, mint ahogy megjelennek az első beazonosított fertőzöttek. Ez pedig „nagy nyereség” az egészségügynek, hogy felkészülhessen a járvány új hullámára
  •  

    Az elmúlt időszakban több olyan családi és közösségi fertőződés helyi koronavírus-járvány is kialakult, amely a hatályos járványügyi szabályok betartásával megelőzhető lett volna. Nagyon fontos elkerülni új gócpontok kialakulását, mivel egy-egy fertőzött ember miatt kialakult lokális járványgócból továbbterjedhet a fertőzés, és közösségi, területi járványok alakulhatnak ki – hívták fel a figyelmet.

    Mindenkit arra kérnek, hogy kerülje a zsúfolt helyeket, különösen a zárt térben szervezett rendezvényeket. Csak az álljon munkába, menjen közösségbe, aki egészségesnek tartja magát, tüneteket nem mutat. Különösen azok esetében fontos ez, akik egészségügyi, szociális és oktatási intézményben dolgoznak – hangsúlyozták.

    A szennyvíz tesztelése korai, figyelmeztető jelzést adhat a vírus visszatérése esetén – olvasható egy Nature-ben megjelent cikkben.
    Világszerte több, mint egy tucat kutatócsoport kezdett az új koronavírus kapcsán szennyvíz elemzésbe annak érdekében, hogy megbecsülje a közösségekben előforduló összes fertőzés számát. A módszer alkalmas lehet a vírus közösségekbe történő visszatérésének felfedezésére is. A tudósok ez idáig Hollandiában, az USA-ban és Svédországban találták koronavírus nyomait a szennyvizekben. A szennyvíz (használt víz, mely a csatornarendszeren keresztül szennyvíztisztító telepre kerül) elemzése lehetővé teszi kutatók számára a széklettel és vizelettel ürülő fertőző megbetegedések, mint például a SARS-CoV-2 nyomon követését. Egy szennyvíztelep akár több mint 1 millió ember szennyvízét gyűjtheti össze. Egy ekkora mértéket képviselő anyag vizsgálata jobb becslést adhat a koronavírus kiterjedéséről mint a tesztelés, mivel a szennyvíz elemzése információt adhat azokról is, akiket nem teszteltek, illetve azokról, akiknek csak enyhe tüneteik vannak, vagy tünetmentesek.

     

    Fertőzni képes vírusrészt ugyanakkor a szennyvíz nem tartalmaz, csak örökítőanyagot. A szennyvizet a telepeken még meg is tisztítják, és csak azután kerül vissza a természetes vizekbe, így ott biztosan semmiféle kockázatot nem jelent. A természetes vízben fürdés sem veszélyes. A strandok, uszodák vízének fertőtlenítésére használt klórmennyiség is biztosan elpusztítja a koronavírust, ezeken a helyeken ugyanakkor ügyelni kell a megfelelő, 1,5 méteres távolság megtartására a strandolók között -

     

    origo.hu

    Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

    origo.hu

    Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

    borsonline.hu

    Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

    mandiner.hu

    Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

    life.hu

    Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

    mandiner.hu

    Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

    origo.hu

    Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

    mindmegette.hu

    Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

    ripost.hu

    Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    ripost.hu

    Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    POLITIK

    Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

    POLITIK

    Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

    POLITIK

    Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

    POLITIK

    Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

    POLITIK

    A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

    POLITIK

    Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

    POLITIK

    Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

    POLITIK

    Gyurcsány emberei Karácsony csapatában