RETRO RÁDIÓ

Indul a Tranzit, de mi is az?

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 08. 25. 08:03

A Tranzit rendezvénysorozat az évek során Magyarország legnagyobb közéleti rendezvénysorozatává vált.

Céljuk, hogy erősítsék a párbeszédet a közéletet érintő legfontosabb kérdésekben a hazai kulturális, tudományos, közéleti és gazdasági élet szereplői között és, hogy közösségi teret teremtsenek a közjóért tenni akaróknak. A működésük formája sokszínű. Tavasszal és ősszel konferenciákon járják körbe a közgondolkodást leginkább foglalkoztató kérdéseket, nyár végén Kőszegen vagy a Balaton partján szabadegyetem jelleggel vitatják meg a magyarok előtt álló kihívásokat. Az egyetemista és főiskolás korosztálynak 2016-ban indították útjára a Tranzit közéleti képzést. Hogy mi a Tranzit? Közösség, vitafórum, baráti társaság, szórakozás? Mindez egyben. Egy hely a cselekvőknek.

Persze ezt a szép sorozatot lényegében megszakította a koronavírus járvány. De okosan, óvatosan most is próbálkoznak.

Most pénteken például Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az idén a koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezett Tranziton, Tihanyban. A közéleti évadnyitó rendezvényen számos miniszter és államtitkár is részt vesz ellenzéki politikusokkal vitatkozva szakterületük kérdéseiről. A rendezvény legérdekesebb eseményeit pedig élőben lehet majd követni a Facebookon. Az Együtt erő vagyunk elnevezésű közéleti évadnyitó rendezvényen magas színvonalú előadások és politikai viták is várják majd a résztvevőket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta a Magyar Nemzetnek, a szervezők sokat gondolkoztak rajta, hogyan tarthatnák meg a Tranzitot az ősszel, és úgy döntöttek, hogy csak akkor vágnak bele, ha a járványügyi szabályok maradéktalan betartásával lehetséges a szervezés. – Ezért idén nem a megszokott Tranzit fesztivált, hanem egy szűkebb körű közéleti témájú évadnyitót rendezünk, és felkértük a miniszterelnök urat, hogy tartson előadást – mondta Hollik István.

A 2020-as Tranziton, Tihanyban a koronavírus-járvány miatt csak ötszáz fő lehet jelen. – Annak érdekében, hogy a miniszterelnök úr gondolatait ne csak a félezer a helyszínen jelenlévő résztvevő hallhassa, hanem minden érdeklődő magyar, a beszédet élőben lehet majd követni, a Facebookon és a Hír TV-n.

A Tranziton idén számos érdekesnek ígérkező előadásra és politikai vitára kerül majd sor. Pénteken Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vitázik majd Fekete-Győr Andrással, a Momentum Mozgalom elnökével család- és népesedésügyi kérdésekről. Ezt követően pedig Magyarország eredményeiről beszélget Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a szintén momentumos Hajnal Miklóssal. A pénteki napot Szijjártó Péter és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialist Párt (MSZP) képviselőjének fellépése zárja, akik a magyar külkapcsolatok irányairól vitatkoznak majd. Szombaton Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára, és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő vitázik majd népjóléti kérdésekről, utánuk pedig Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő beszélget a Magyarországot érintő Brüsszeli vitákról. A nap záró csörtéje Merre tovább? – Nemzeti vagy nemzetközi Európa? címmel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke között zajlik majd. Ezeket a vitákat mind élőben követhetik a Facebookon az érdeklődők.

A miniszterelnöki beszéd várható témájáról annyit tudni, hogy a kormányfő valószínűleg arról fog beszélni, milyen Magyarországot szeretne látni a XXI. században, és a Tranzit közössége hogyan tud segíteni abban, hogy hazánk a század nyertese legyen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.