Amikor Erzsébet kilépett a kapun, rázuhant egy öngyilkos a 14. emeletről

A Bronz család élete kettétört. Egy kora este sétálni indultak, ám amikor Erzsébet kilépett a kapun, rázuhant az öngyilkos B. János. Mindketten szörnyethaltak. A tragédiát végignézte a családanya két gyermeke, a 3 és fél éves Márton, és a 6 hónapos Boglárka is. A férj másodpercekkel később érkezett, és képtelen volt segíteni a feleségén. – írja a Bors.

Gábor számára minden értelmetlennek tűnik, de boldog éle­tet kell teremtenie a gyerekek számára. Egy kicsit ijesztő, de Márton, aki elmozdíthatatlan volt az anyukája mellől, nem keresi Erzsébetet.

– Lehet, hogy kegyes hazugságunk ellenére nagyon jól tudja, hogy mi történt. A tragédia óta úgy tudja a kisfiam, hogy az édesanyja nagyon csúnyán megsérült és kórházban van. Pszichológus segítségével szerettük volna neki elmondani az igazat, de ő azt mondta, hogy a felejtés a lé­nyeg – mondta Gábor, aki nem tartja magát hívőnek, mégis természetfeletti jelenségekre gyanakszik.

– Úgy gondolom, hogy Márton és Erzsébet kommunikálnak egymással. Olyan dolgok történnek, amelyeket nem tudok megmagyarázni. Érthetetlen számomra, hogy a kisfiam szokott engem vigasztalni, hogy ne sírjak, miközben nem mondogatja, hogy menjünk be a kórházba anyához. Amikor Bogi született, állandóan szorgalmazta ugyanezt – mesélte a gyászoló férj.

Gábor egyelőre nem készül visszatérni a munkahelyére, és azt tervezi, hogy ő menjen gyedre.

– Rengeteg a hivatalos tennivalóm, ami olyan szempontból jót is tesz a lelkemnek, hogy legalább nem a valós helyzet jár a fejemben. Intéznem kell az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást is. Ezek a realitások.

Gábor a tragédia bekövetkezte óta folyamatosan gondolkodik. Tíz és fél éve ismerték egymást Erzsébettel. Az elejétől kezdve jónak látták a kapcsolatukat, ami igazán tökéletessé nagyjából a most 3 és fél éves Márton fogantatásakor vált.

– Rájöttünk, hogy erre lehet építeni, és családdá válhatunk. Szinte minden úgy történt, ahogy elterveztük. Egy fiút és egy kislányt szerettünk volna. Minden nyáron eljutottunk a tengerpartra. Mártont már fél-évesen elvittük. Apró dolgokban gondolkodtunk – magyarázta a férfi.

Gábor mostanában sokat olvas a gyászfolyamatról. Megtudta, hogy az első lépés általában a harag.

– Nem tudom, miért, de bennem nincs harag. Nem is értem, mit érzek, talán egy mély elkeseredettséget. Mire jutnék azzal, ha haragudnék vagy gyűlölnék? Semmire. Most ismertem fel, hogy mi ad erőt. Az agyamban egy érdekes funkció lépett működésbe. Van a jelen. Bárhová nézek, azt látom, ami éppen zajlik. A valóság mellett fut egy másik kép, ami a párommal kapcsolatos. Ő van ott. Ennek köszönhetően sikerül halványítanom a borzalmakat. Jönnek elő a közös élmények. A nevetése, az utazások…

A férj úgy érzi, hogy az előállt helyzet egy plusz bizonyítási kényszerbe is beleviszi. Meg kell tanulnia olyan feladatokat, amelyek egy klasszikus családban inkább az anyára, a feleségre hárulnak. Főzni, mosni, vasalni.

– Most próbálok a káoszból magamhoz térni, hogy aztán átgondoljam, hogyan tovább. Kitalálni még nem elég, meg is kell valósítanom.

Erzsébet hamvait kettéosztják, így az anyának két temetést is tartanak. Az egyiket szeptember 8-án, Kispesten, a másikat pedig később, Erdélyben. A család már kiválasztotta az asszony sírkövét, amit egy vállalkozó ajánlott fel.