5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A kormány bízik a „normális” tanévkezdésben

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 09. 21:32

Már csak alig néhány hét és el kell dőlnie a nagy kérdésnek. Mehetnek-e úgy a gyerekek iskolába, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

Továbbra is egy hagyományos tanévkezdésben gondolkozik a kormány – jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hangsúlyozta, hogy bár a kormány a szeptemberi tanévkezdés kapcsán minden eshetőségre felkészül, de azzal számol, hogy hagyományos keretek között kezdődik meg a tanév.

Ezzel arra utalt, hogy az iskolák szeptemberben a kormány jelenlegi tervei szerint és a mostani járványügyi folyamatok és várakozások mellett, megnyithatnak, az oktatás fizikai formában valósul meg, nem pedig online.

Amikor viszont szükséges, ott helyi intézkedéseket fognak bevezetni – ezzel arra utalt az államtitkár, hogy a járványügyi folyamatokat egyedi módon elemzi és ahol észleli a gócok kialakulását, csak ott avatkozik be helyi szinten.

Ez összecseng azokkal a kormányzati és szakértői nyilatkozatokkal, miszerint a kormány a járvány esetleges következő szakaszában nem készül országos korlátozó intézkedések alkalmazására, sokkal inkább célzott, területi szabályozások jöhetnek a koronavírus terjedésének minél gyorsabb és hatékony megakadályozása, valamint a gazdaság megóvása érdekében.

Az EMMI már hasonlóan fogalmazott két héttel ezelőtt. Ezek szerint a kormány arra készül, hogy amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik majd azokat.

Arról is beszélt Maruzsa Zoltán, hogy az előző tanév zárásakor megvizsgálták a bukások számát és az érettségi eredményeket annak érdekében, hogy képet kapjanak arról, milyennek értékelhetik az előző évi tanulmányi eredményeket.

Összességében elmondható, hogy a bukások száma csökkent és az új rendszerben érettségire készülő diákok érettségi eredményei is hozták az előző évek átlagát – foglalta össze.

Megismételte, hogy az előző tanév végén tapasztalatokat szerzett mindenki, amelynek köszönhetően fel tudja venni az ország a járvány elleni küzdelmet, az oktatás terén is. Amennyiben szükséges és veszélyhelyzetet kell hirdetni újra, akkor az oktatást megoldható a már ismert eszközökkel.

Az államtitkár elmondta azt is, megtörtént a Nemzeti Alaptanterv (NAT) kidolgozása, így szeptembertől a diákok már eszerint fognak tanulni. Hozzátette, a következő tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez, erre a kormány csaknem 14 milliárd forintot különített el.

A helyzet persze nem ennyire egyszerű. Például Németország egyik tartományában, ahol mindig korábban kezdődik a tanév mindössze öt nappal az új tanév megkezdése után pénteken bezártak két iskolát. A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött a koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat karanténre kötelezték. Egy ludwigslusti gimnázium – amelyet 800 diák látogat – egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett. Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első német tartomány, amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel. Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal az újabb iskolabezárásokhoz vezethet. Egyidejűleg óvtak attól a feltételezéstől, amely szerint a gyerekeknek nincs szerepük a járvány, illetve a fertőzés terjesztésében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.