RETRO RÁDIÓ

Vádemelést követel Zuckerberg ellen egy amerikai kongresszusi képviselő

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 07. 28. 10:34

Szerinte a Facebook nagy hatalmú ura hazudott legutóbbi kongresszusi meghallgatásán, méghozzá eskü alatt. Márpedig ez bűncselekmény.

A floridai kongresszusi képviselő Matt Gaetz levelet írt az ügyben az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi miniszterének, aki egyben a legfőbb ügyész is.

Azt kéri William Barrtól, hogy hamis tanúvallomás miatt induljon meg a büntetőeljárás Mark Zuckerberg ellen. A Facebook főnök ugyanis 2018-ban egy kongresszusi bizottság előtt eskü alatt vallotta, hogy a világ legnagyobb közösségi médiumának cenzorai nem nyomják el, nem cenzúrázzák a konzervatív nézeteket vallók véleményét.

A floridai politikus arra hivatkozva követeli a büntetőeljárás megindítását, hogy ezzel kapcsolatban bizonyítékok kerültek napvilágra. A Project Vertas nevű elemző és megfigyelő szervezet olyan belső utasításokat szerzett meg és tett közzé, amelyek egyértelműen a konzervatív nézetek elnyomását, szelektálását, törlését teszik kötelezővé a Facebook moderátorok számára. Különösen így van ez a Trump elnököt támogató posztok, megosztások és kommentek esetében, de jellemző ez a gyakorlat más republikánus politikusokkal kapcsolatban is. A Project Veritas állítása igazolására belső titokban készített videó felvételeket is közzétett.

A képviselő hivatalos levélben sorolta fel a bizonyítékokat és levélben követelte a büntetőeljárás megindítását. Arra hivatkozott, hogy kongresszusi meghallgatásán Zuckerberg egyértelműen eskü alatt tagadta le az ilyesfajta belső utasítások létezését.

A Facebook tulajdonosát 2018 áprilisában hallgatta meg a USA kongresszusa. A képviselők összesen több mint 15 órán át faggatták a Facebook első számú vezetőjét főként az akkoriban kirobbant Cambridge Analytica botránnyal kapcsolatban, mikor is százmilliók adataival élt vissza a Facebook.

A hasonló kongresszusi eljárások során a meghallgatott személy eskü alatt válaszol a kérdésekre, és hamis tanúzás terhe mellett a válaszok tartalmáért személyesen felel, vagyis ha utóbb kiderül, hogy az általa adott válasz egésze vagy valamely része nem fedi a valóságot, súlyos jogi következményekkel kell számolnia.

Zuckerberg a két évvel ezelőtt meghallgatáson bűnbánónak mutatkozott, bocsánatot kért és elismerte saját és cége felelősségét a Cambridge Analytica ügyével kapcsolatban, hozzátéve, hogy a jövőben mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló hibák ne fordulhassanak elő.

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a tiltott tartalmak lényegét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:
  1. gyűlöletbeszéd
  2. erőszakos durva tartalom
  3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
  4. szexuális jellegű felhívás
  5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.
Vagyis a szabályzatban nem szerepel a konzervatív politikai nézetek tudatos üldözésének még csak az elvi lehetősége sem.
A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.