Létrehozva: 2020.07.18.

Akadályozzák a védekezést: „Szégyen és gyalázat, amit a baloldal művel”

A koronavírus-járvány közepette sem képesek félretenni a gyűlölködést, a hatalmi érdekeiket, és mindent megtesznek azért, hogy akadályozzák a védekezést.

A Fidesz Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő és Komáromi Zoltán DK-s egészségügyi szakpolitikus pénteki nyilatkozatára reagált.

Bangóné Borbély Ildikó előzőleg egyebek mellett közölte, az MSZP írásbeli kérdésben szólítja fel a kormányt, hogy tisztázza a koronavírus-járvány alatti egészségügyi eszközbeszerzéseket, különös tekintettel a lélegeztetőgépek vásárlását. Komáromi Zoltán arról beszélt, hogy pártja lemondásra szólítja fel Kásler Miklóst, az emberei erőforrások miniszterét, mert őt teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért.

Forrás: YouTube

A Fidesz reagálásában az áll: a baloldal nem szavazta meg a védekezéshez szükséges jogszabályokat, elutasította a koronavírus-törvényt, a gyors döntésekhez szükséges veszélyhelyzetet, majd a járványügyi készültség elrendelését is.

Nem támogatták a védekezéshez szükséges költségvetési döntéseket sem; folyamatosan támadják a védekezésben résztvevőket, lejárató kampányt folytatnak ellenük és a saját hazájuk ellen – tették hozzá.

„Kamuvideókat, álhíreket, politikai akciókat gyártanak több hónapja, miközben rajtuk kívül mindenki összefogott, és így Magyarország sikeresen védekezett a járvány ellen. Sok más országgal ellentétben eddig elkerültük a többezres haláleseteket, a tömeges fertőzéseket és minden védekezéshez szükséges eszköz gyártásáról és beszerzéséről sikerült gondoskodni. Magyarországon senki sem halt meg azért, mert nem jutott neki kórházi ágy, ellátás vagy lélegeztetőgép” – hangsúlyozták.

A Fidesz szerint a járvány második hullámára készülve most is folyamatosan dolgoznak a védekezésben résztvevők.

„Ha a baloldal vizsgálódni akar, kezdje talán a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnál, amely nem készítette fel az idősotthonait a járványra, a járvány közepén orvosi ellátás nélkül, elhanyagoltan, alultápláltan, rühesen hagyta a Pesti úti idősotthon lakóit, emiatt csak ott 55-en haltak meg és 339-en fertőződtek meg” – írták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt