RETRO RÁDIÓ

Nézőpont: Orbán Viktor a járványkezelés nyertese

ORBÁN Viktor
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 07. 01. 06:40

Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében; jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet az MTI-vel.

Írásos összegzésük szerint a miniszterelnöknél ez a mutató az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is „szintet tudott lépni”. Míg az előző években a magyarok fele, jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.

„Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből” – fogalmazott az intézet.

A részletekről közölték: míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50, illetve 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék).

A június 24. és 26. között végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg tízből hat ember a kormányfő mögött áll (62 százalék), a munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el az egyharmadot – jelezték.

Az intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány során „a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz képest pedig jóval sikeresebben működött”.

Úgy folytatták, hogy az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet májusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns.

A Nézőpont prognózisa szerint 2022-ben az országgyűlési választás „sokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni”.

Hozzátették: „az ellenzéknek így a győzelemhez két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania”: elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba.

Úgy folytatták: másodsorban a majdani közös jelöltről „el kell hitetnie” az ellenzéknek, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő. „Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz az ellenzéknek” – összegzett az intézet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.