RETRO RÁDIÓ

Kétmillióra büntették a magyar sofőrt, pedig nem tehetett semmiről

Kétmillióra büntették a magyar sofőrt, pedig nem tehetett semmiről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 23. 05:40

Nyolc migránst szedtek ki a vámosok Bertalan kamionjából a dunkerque-i kikötőnél 2018-ban. Most megkapta a büntetést: egy 4800 fontról szóló csekket. Természetesen fellebbez, hiszen úgy érzi, inkább ő az áldozat: az illegális bevándorlók kivágták a teherautó ponyvájának tetejét, úgy másztak be. A magyar kamionosok pedig ki vannak nekik szolgáltatva.

Megbüntették, pedig ő maga is áldozat – így gondolja Bertalan, az a magyar kamionos, akit 4800 fontra, vagyis csaknem kétmillió forintra büntettek az angliai hatóságok. Bertalan – aki jelenlegi munkahelye miatt nem vállalja teljes nevét – évek óta rója Európa utait kamionnal.

„Hiába bontották el a hírhedt menekültszállásokat, továbbra is ott vannak az illegális bevándorlók, csak már nem látni őket, mert elbújnak” – állítja a pórul járt kamionos. „Folyamatosak a támadások, az ember nem győz vigyázni. Ha megáll egy kamion, a migránsok azonnal ugranak. A felelősség viszont egyedül a sofőré, ha hívatlan vendéget találnak a járművében a vámosok, ő kapja a magas büntetést.”

Fotó: ripost

A sofőröket rabosítják

Bertalan 2018 januárjának végén kedvesével felváltva vezette párban a kamiont, amin végül a dunkerque-i kikötőben találtak a vámosok nyolc migránst. A pár addig mindössze két alkalommal állt meg, a szokásos, kötelező úgynevezett kártyacserére (ezzel jelzik, hogy a másik vezető kezdi meg a munkaidejét) és szükségleteik elvégzésére: egy alkalommal egy benzinkúton, egyszer pedig egy rendőri intézkedés mellett.

„Mindkettő körülbelül három percig tartott, siettünk. Dunkerque előtt ellenőriztem a kamiont, minden rendben volt, a ponyva is úgy volt befűzve, ahogy megcsináltam. Aztán az utolsó, kutyás ellenőrzésnél találtak nyolc migránst a kamionomban. Azt sem engedték, hogy a helyszínen megnézzem, mekkora a kár vagy hogy jutottak be, engem azonnal elvittek egy rabszállítóval. Reggel fél 9-től este kilencig egy zárt helyiségben tartottak, csak kihallgatni vittek ki onnan. Cukros vagyok, de nem kaptam meg sem a gyógyszerem, sem az inzulinom, a kamionnál várakozó párom sem hívhattam fel. Végül azt mondták, nyugodjak meg, ez csak egy rutin” – meséli Bertalan, aki a lerakodóhelyen szembesült a kárral.

Másodpercek alatt megszállják a kamionokat

„A kamionom tetején másztak be, egy L alakú lyukat vágtak a ponyvába, azon keresztül jutottak be. Hiába néztem körbe előtte a kamiont, a tetejére nem láttam fel. Persze van olyan kamionos, aki felmászik és ellenőrzi, de én például 140 kiló vagyok, nem egyszerű felmászni” – mondja Bertalan, aki szerint nagy bajban vannak az Anglia felé vagy Belgiumon keresztül haladó kamionosok. „Sok cég azt mondja a sofőrjeinek, hogy meg se álljanak Belgiumban. Azonnal kifigyelik a kamionokat és pár másodperc alatt megszállják őket, ez a legjobb szó. A fuvarozó cégek nem tudnak mit tenni ellenük. Azt tanácsolják, hogy zárkózzunk be, ne álljunk meg, mi pedig remegve megyünk arra. A kártyacserére 300-350 kilométerenként csak muszáj megállni, ahogy a szükségleteinket is el kell végeznünk. Amelyik kamionban esetleg nincs légkondi, ott 40 fok van a fülkében nyáron, de nem lehet lehúzni az ablakot résnyire sem, mert altatósprayvel fújnak be a migránsok. Arról nem beszélve, hogy rengeteg kamionos már leplombált rakodótérrel utazik. Ha valaki a plombát leszedi a saját kamionjáról, a leadóhelyen visszaküldhetik az egész árut. Igen ám, csak sokszor a leplombált raktérbe jutott be a migráns, a sofőrnek eszköze sincs arra, hogy ellenőrizze a saját kamionját, mégis ő kapja a büntetést, ha migránst találnak a kamionjában.

Fotó: PHILIPPE HUGUEN / AFP

Angolul kell fellebbezniük

Bertalan végül idén májusban kapott levelet az angol hatóságoktól. Párja és ő nem beszélnek angolul, így már annak elolvasásához is segítségre volt szükségük. Az angolok 4800 fontra büntették Bertalant, ez közel kétmillió forint. A kamionos természetesen fellebbez, de ehhez egy tolmácsra volt szüksége, és 140 fontba kerül a fellebbezés benyújtása is. Mégis próbálkozik, mert egy kollégája példája lebeg a szeme előtt: egy másik magyar kamionosnál 16 migránst találtak a rakodótérben, ő két fellebbezés benyújtásával végül az eredeti 5700 fontos büntetést 237 fontra „alkudta le”.

„Van olyan ismerősöm is, aki már kifizette a büntetést, egy fiatal fiúnál pedig az elmúlt hetekben találtak migránst, ő még csak várja, hogy mekkora büntetést szabnak majd ki rá. Én például már nem vállalok fuvart Anglia felé, de Belgiumban is ugyanolyan nagy a feszültség. Aki azt állítja, hogy a migránsprobléma nem valós, az hazudik!”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.