RETRO RÁDIÓ

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 07. 10. 14:41

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István ezt azt követően közölte, hogy a DK európai parlamenti képviselője bejelentette: pártja országgyűlési képviselői nemmel szavaznak majd a kormány feltételeire az uniós hitelfelvételt illetően.

Hollik István azt mondta: a kormánypártok három egyértelmű és tiszta feltételt támasztanának a 750 milliárd eurós uniós hitel felvételével szemen. Azt kérik, hogy a forrást igazságosan osszák el, vagyis ne kapjanak a szegényebb országok lakosságarányosan kevesebbet, mint a gazdagok, a hitelcsomagot csak a gazdaság újraindítására és munkahelyek teremtésére lehessen fordítani, és az összeg elosztása legyen politikamentes, ideológiai kérdéseket ahhoz ne kapcsoljanak.

Mivel a feltételek a magyar nemzeti érdekeket tükrözik, arra kérték a baloldali pártokat, hogy az ügyből ne kezdjenek pártpolitikai csatározásokba, ez azonban nem sikerült. Gyurcsány Ferenc pártja rögtön megtámadta ezeket a feltételeket – fogalmazott -, ezzel megint szembefordult a magyar nemzeti érdekkel.

Gyurcsány Ferenc pártja világossá tette, hogy csak azért, mert jelenleg a Fidesz-KDNP kormányoz, nem akarják, hogy a magyar gazdaságot erősítő fejlesztési források érkezzenek Magyarországra – jelentette ki Hollik István. „Annyira akarják a hatalmat, hogy sokadszorra is szembe fordulnak azzal, ami Magyarország érdeke” – folytatta. Úgy gondolják: úgy tudják gyengíteni a Fidesz-KDNP kormányt és újra megszerezni a hatalmat, hogy minél nagyobb kárt okoznak Magyarországnak.

A gyurcsányi elv világos: minél rosszabb az országnak és ezzel a Fidesz-KDNP kormánynak, annál jobb a baloldalnak – jelentette ki. Ezzel ismét bizonyították, hogy számukra a hatalom megszerzése fontosabb, mint a magyar nemzet érdeke. Miután a magyar baloldal egy járványhelyzetben is megmutatta, hogy rájuk nem lehet számítani, most ismét ezt teszik, a magyar nemzeti érdekkel a baloldal rendre szembefordul.

A Fidesz-KDNP azonban kitart amellett, hogy csak a három világos feltétel teljesítése esetén fogadható el az uniós hitelcsomag – zárta szavait Hollik István.

A politikus a sajtótájékoztató elején a kormánypártok nevében fejezte ki részvétét a tragikus hirtelenséggel elhunyt fideszes politikus, Koncz Ferenc családja felé. Elmondta: képviselőtársukat a Fidesz és a KDNP saját halottjának tekinti.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.