Létrehozva: 2020.07.24.

Durván túlárazták a rászorulóknak készülő zuglói mintaházat

Karácsony Gergelyék „mintaprojektje” szerint egy 27 lakásos bérházat fognak felhúzni, amihez másfél milliárd forint uniós pályázati pénzt nyertek, ehhez 20 százalék önrészt vállalt az önkormányzat. Akárhogy számoljuk, így 67 millió forintra jön ki egy lakás ára. A kerületben azonban tízmilliókkal kevesebbért is luxuslakásokat lehet vásárolni. Ki fog jól járni?

 

Zugló lakhatásról szóló pályázata nyert az Európai Bizottság 4,5 millió euró (közel 1,6 milliárd forint) támogatást 2018-ban. Az akkori híradások szerint ebből az összegből – no meg a pályázatban előírt 20 százalék önrészből – fog az önkormányzat Gizella út 14– 16. szám alatt található telkén felépülni egy 27 lakásos szociális bérház. Vagyis az elképzelés szerint hátrányos helyzetben lévő zuglóiaknak segítenek majd lakhatással.

Most hajléktalanok élnek az építési területen

Bár az ígéret szerint 2020 tavaszán kezdődött volna az építkezés, az önkormányzati telket egyelőre szemét lepi el. költöztek be a leendő mintaház telkére, a Ripost ottjártakor egy komplett felépített kis bunkert talált a Gizella úton. Természetesen megkérdeztük a projekt felelősét, Szabó Rebeka alpolgármestert, aki 2018-ban már a brüsszeli eredményhirdetésen is a projekt vezetőjeként volt jelen, de hetek óta nem kapunk választ arra, mikor kezdődik az építkezés.

Hova folyik el a közel kétmilliárd forint?

Egy biztos: az építkezésre bőven van pénz, hiszen a több mint 1,5 milliárd forintos támogatásból és a 300 milliós önrészből, tehát több mint 1,8 milliárd forintból egy 27 lakásos bérházat fognak majd felhúzni, benne garzonokkal, másfél-kétszobás lakásokkal. Az EU-s támogatású projektnek nem célja az anyagi haszonszerzés, ráadásul önkormányzati, tehát már meglévő telekre épül, mi több, az önkormányzat – ellentétben a jelenleg épülő egyéb társasházakkal – azt is megengedte saját magának, hogy ez alá a bérház alá ne épüljön mélygarázs, vagyis még az ezzel járó kiadást is megspórolja. Ugyanakkor az épületbe a pályázati kiírás értelmében maximum 3 éven belül be kell költözniük a lakóknak. Mint az Zugló honlapján olvasható, a megvalósítás 2019-ben kezdődik a részletes tervek elkészítésével, engedélyezéssel és közbeszerzéssel. Vagyis legkésőbb jövőre át kell adni a mintaházat.

Olcsóbbak az exkluzív zuglói lakások a rászorulók új otthonánál

A matek egyszerű: ha 1,8 milliárd forint jut 27 lakásra, akkor egy lakás ára átlag 67 millió forint. Nem kell sem építtetőnek, sem pénzügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy látszódjon: itt bizony valami nem stimmel. Megnéztük, mennyiért lehet most 48–63 négyzetméteres új építésű lakást venni, amit ugye – ellentétben az önkormányzattal – haszonnal adnak el, mi több, az építtetőnek a telket is meg kell venni hozzá (és a kerület rendeletei értelmében mélygarázst is kell alá építenie). Az önkormányzati telektől mindössze egy saroknyira lévő telken épül a Gizella 20, amely „Zugló frekventált részén, új építésű exkluzív társasházi lakásokat kínál közvetlenül a számos referenciával rendelkező beruházótól” – a hirdetés szövege szerint. Itt egy 48 négyzetméteres, mennyezeti hűtés-fűtéses, összkomfortos luxuslakás kerül 42 millió forintba (2 millióért teremgarázshely is igényelhető hozzá). Ingatlan.com Tehát úgy, hogy még haszna is van rajta a beruházónak, 20 millió forinttal kevesebbe kerül, mint a pár házzal arrébb lévő telken épülő önkormányzati szociális lakás. Kicsit távolabb, Kiszuglóban alig 50,15 millió forintért pedig 3 szobás, 64 négyzetméteres luxuslakás kapható, 11 négyzetméteres erkéllyel.

Csak álom marad az álombérlakás?

Mivel Zugló egyelőre azt sem közli, hogy áll a projekt, amire két éve már a pénzt is megkapták, így azt sem tudni, miféle luxus indokolja ezt a bekerülési árat, s mitől kerül majd itt 67 millió forintba egy lakás felépítése. A projekt leírásában mindenesetre az áll: „A költséghatékonyság érdekében alacsony költség, energiatakarékos és okos informatikai megoldások jelentik a projekt műszaki sarokköveit.” Egyelőre olyannyira költséghatékony az építkezés, hogy a telken még egy kapavágás sem történt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye