RETRO RÁDIÓ

David B. Cornstein: Beleszerettünk ebbe az országba

M.M.
Szerző
M.M.
Létrehozva2020. 07. 28. 13:57

Az amerikai nagykövet, akit két éve neveztek ki a posztra, azt is elmondta, hogy budapesti tartózkodása óta jelentősen javult az Egyesült Államok megítélése a magyarok körében és erre a legbüszkébb.

A magyar-amerikai politikai kapcsolatok javulására a legbüszkébb David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Az M1-nek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy nagyon zavarja a Magyarországról megjelent igaztalan bírálatok. Az amerikai nagykövet szerint Magyarország sikeresen zárta a koronavírus elleni védekezés eddigi szakaszát, ami annak köszönhető, hogy a kormány által időben meghozott intézkedéseket az emberek felelősen betartották.

Az amerikai nagykövet, akit két éve neveztek ki a posztra, elmondta, hogy budapesti tartózkodása óta jelentősen javult az Egyesült Államok megítélése a magyarok körében és erre a legbüszkébb.

Óriás különbséget tapasztalunk a magyarok véleményében. Nem is lehetne jobb a kapcsolatunk

– fogalmazott.

Donald Trump és Orbán Viktor miniszterelnök kapcsolata is nagyon jó, kölcsönösen tisztelik és őszintén kedvelik egymást – tette hozzá. Felidézte a magyar kormányfő tavaly májusi washingtoni látogatását, amikor Donald Trump a találkozón azt mondta, hogy úgy érezte, mintha ők ketten ikertestvérek lennének.

A nagykövet méltatta a miniszterelnököt a miniszterek kiválasztásért, akikkel szintén kiváló kapcsolatot ápol.

A gazdasági kapcsolatokról szólva elmondta, hogy az évi 7 milliárdos kétoldalú kereskedelmi forgalmon még lehetne javítani. Ehhez arra volna szükség, hogy az amerikai cégek megismerjék a kedvező befektetési lehetőségeket, a magyar kormány beruházástámogató intézkedéseit és az alacsony adókulcsokat.

Beleszerettünk ebbe a nagyszerű országba

Elmondta, hogy több javaslatot is tett a kormánynak, hogyan lehetne javítani Magyarország nemzetközi megítélésén.

Feleségem és én beleszerettünk ebbe a nagyszerű országba és nagyon zavar, amikor olyan cikkek jelennek meg, hogy mennyire rossz itt a helyzet és mennyire borzalmas a miniszterelnök

– tette hozzá.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nagyon zavarta, amikor hamis állítások jelentek meg a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről a CNN-en, vagy a New York Times hasábjain. A törvény teljesen megfelelő volt, csupán időkorlátot kellett volna hozzárendelni – fogalmazott. Az amerikai nagykövet szerint a magyar járványügyi számok nemzetközi összevetésben kedvezően alakultak.

A kormány meghatározta az iránymutatást, és az emberek pedig ezeket betartották

– emelte ki.

A gazdaság állapotától függ a választás

Az elnökválasztás esetleges elhalasztását firtató kérdésre válaszolva elmondta, biztos benne, hogy nem halasztják el a november 3-ára kitűzött választást.

Faji feszültségek, egy gyilkos vírus és egy gyengülő gazdaság egyszerre sújtja az Egyesült Államokat – mondta. A választás kimenetelét azonban leginkább a gazdaság állapota határozza majd meg. Véleménye szerint senki nem tudja a választ, hogy milyen állapotban lesz akkor az amerikai gazdaság.

Még több mint 100 nap van az elnökválasztásig, amely 25 év a politikában – mondta. Még nincs hivatalos demokrata elnökjelölt és a helyettesét sem nevezték meg. Novemberig még lesz három elnökjelölt-vita, amely szerinte minden korábbinál nagyobb érdeklődést vonzhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.