
TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.
ELTEMETTE KEZEI KÖZÖTT MEGHALT NEJÉT
Nem tudta megmenteni feleségét. Ez a legnagyobb fájdalma annak a tótvázsonyi nyugdíjasnak, akinek nejét a villámárvíz sodorta el Tótvázsonyban. Az áldozatot ma temették el, családja még most sem tudja felfogni, hogy ez megtörténhetett. A gyászoló férfi 35 év házasság után maradt egyedül. A fiuk nemrég költöztette haza családját Angliából azért, hogy az unokák együtt lehessenek a nagyszülőkkel, amíg még lehet.
BOKÁIG ÉRT A VÍZ A NAPPALIJUKBAN
Özönvízszerű eső csapott le tegnap Nyíregyházára és a környékére, ráadásul idén már nem először. A városnak volt olyan része, ahol több mint 20 centi víz állt az udvarokon, a házak között, sőt az utcákon is. Nyírbogdányban egy ház nappalijában bokáig ért a víz, a család egész este azt merte ki az udvarra. Volt, aki azt mondta, hogy ekkora esőt még soha nem látott.
RENDŐRGYILKOS GYÚJTOTTA FEL A FÉRFIT
Az akasztófától megmenekült rendőrgyilkos N. Istvánt gyanúsítják azzal, hogy 12 évvel ezelőtt meggyilkolt egy hajléktalan férfit Budapesten. A kegyetlen emberölés most derült ki, miután a szakértői vélemények kimondták, hogy gyúlékony anyaggal locsolták le az áldozatot. N. István, a Soós-féle rablógyilkos banda tagja 2000-ben szabadult, több eljárás is folyik ellene, például azért, mert molesztálta saját gyerekeit.
KETRECBEN VITT LOVAKAT AZ AUTÓÚTON
Ketrecben vitte a lovakat egy férfi teherautójával Sajóbábonynál. Három lovat vitt kikötés nélkül hosszú kilométereken keresztül. Budapesten pedig az Andrássy úton is hasonló módon szállítottak állatokat, csak itt libákat. A veszélyes állatszállításokról videó is készült. A közlekedési szakértő azt mondja, az ilyen sofőröknek nincs helye az utakon.






