RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor visszakézből osztotta a pofonokat

ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 06. 29. 14:53

Azonnali kérdésekre válaszolt a kormányfő az Országgyűlésben. A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre az MSZP-s Harangozó Tamásnak azt mondta: Mekk-mesterekkel nehéz, a Lánchíd felújításához a szakértelem hiányzik.

Az azonnali kérdések óráját a jobbikos Jakab Péter nyitotta, és arról beszélt, gyanús neki, hogy Soros Györgynek egyből két terve is lett. Ennek kapcsán arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy akar-e beszélni róla?

Orbán Viktor Jakab Péternek adott válaszában azt mondta: van még valaki odaát? A kormányfő közölte, hogy ezeknek a felszólalásoknak megvan a funkciója, így a Jobbik vezetője esküt tett Soros Györgynek. Orbán Viktor elmondta, hogy a Jobbik vezetője nem érveket sorol fel, hanem gyalázkodik. Próbáljon felnőni Bajcsy, Nagyatádi, vagy Apponyi szintjére, akiknek a helyén ül – mondta Orbán Viktor.

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője a Lánchíd felújítása kapcsán kérdezte a miniszterelnököt. A politikus kiemelte, a főváros tízmilliárd forintot kér. Miért nem ér ennyit meg a kormánynak a Lánchíd? – tette fel a kérdést a politikus.

Orbán Viktor a Lánchíd kapcsán elmondta, 180 milliárd forintos állampapír állománya van Budapestnek, ami bármikor mozgósítható. A kormány mindennek ellenére hatmilliárd forintot megszavazott a Lánchíd felújítására, ez továbbra is áll a főváros rendelkezésére – mondta a miniszterelnök, aki szerint Mekk mesterekkel nehéz. A Lánchíd felújításához nem a pénz, hanem a szakértelem hiányzik.

Keresztes László Lóránt (LMP) a vasúti mellékvonalak tervezett bezárásáról kérdezte a kormányfőt, illetve arról, hogy miért titkosították a Budapest-Belgrád vasútvonalról szóló szerződést.

Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott, hogy Magyarországon tíz éve vidékbarát kormányzás zajlik, a magyar vidéket az LMP-nek nem kell megvédnie.

– Ma Magyarországon a vasúti közlekedésben járványügyi menetrend van, és amíg ez a helyzet fennáll, addig ez marad, és ha véget ért ez a helyzet, akkor minden döntést felülvizsgálunk – mondta a kormányfő, aki szerint inkorrekt titkosításról beszélni a Budapest-Belgrád vasútfejlesztéssel kapcsolatban, amit nemzetközi szerződés garantál.

Budapestet Belgráddal összekötni geopolitikai kérdés és ugyanígy geostratégiai jelentősége van Budapestet összekötni Kolozsvárral és Bukaresttel – mutatott rá a kormányfő.

Szabó Tímea szerint ötszázezer munkanélküli van Magyarországon, és arról kérdezte a miniszterelnököt, Mészáros Lőrinc vett-e föl bértámogatást mielőtt elbocsátott egyik vállalatától több mint 800 embert.

Minden munkahelytámogatás normatív, akár Mészárosnak, akár Leisztingernek hívják a vállalatvezetőt – válaszolta a miniszterelnök, aki szerint tudatlanságról tesz tanúbizonyságot az, aki szerint félmillió ember vesztette el munkáját a járvány alatt.

Orbán Viktor elmondta: a járvány előtt 4,5 millió ember dolgozott, ma pedig 4 millió 370 ezer, tehát a különbség 130 ezer. Orbán Viktor megismételte: amennyi munkahelyet a járvány megszüntetett, annyit fognak teremteni.

Bencsik János független képviselő a miniszterelnököt kérdezte annak kapcsán hogy a Magyar Művészeti Akadémiának olyan tagja van aki a Ceaușescu diktatúra alatt a titkosszolgálatnak dolgozott.

Válaszában Orbán Viktor arról beszélt, a konkrét ügyben tájékozódni fog és megadja a választ. Közölte: annak idején Kovács Béla orosz kapcsolatai nem zavarták az akkoriban jobbikos Bencsik Jánost.

Bősz Anett felszólalásában arról beszélt: egyes iskolák teljesen elgettósodtak, hazánkban tömegek nőnek fel úgy, hogy a köztük meglévő különbségek nem csökkennek, hanem növekednek.

Válaszában Orbán Viktor elmondta Magyarországon ma a világ legmodernebb gyárai működnek, és ezeket a gyárakat azok a munkások működtetik, akik a magyar iskolarendszerből kerültek ki.

A miniszterelnök elmondta: nem lehet azt mondani, hogy rossz egy ilyen ország iskolarendszere. Több megbecsülést kérnék öntől az oktatási rendszerrel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor, és kifejtette valóban küszködik az ország a legszegényebbek integrációjának problémájával. Számos helyen szükséges az iskolaőrség bevezetése, mert az állapotok elvadultak – mondta a miniszterelnök, aki szerint a pedagógusokat és a diákokat meg kell védeni azoktól akik elvadultak.

Bősz Anett úgy reagált, a meg nem hallgatásból eredő problémák okozzák az integrációs nehézséget.

Viszonválaszában Orbán Viktor úgy fogalmazott, a felzárkózáshoz először tanulni kell, aztán dolgozni. Így van esélye arra a gyerekeknek, hogy jobb életük legyen a szüleikénél. A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy egy szülő fizikailag fenyegesse az iskolában a tanárt. – A tanulás és a munka is a rendezettségnél és a fegyelemnél kezdődik – mondta Orbán Viktor.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.