RETRO RÁDIÓ

Meg kell őrizni Európa zsidó-keresztény gyökereit

VARGA Judit
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 26. 07:05

Az Európai Bizottság által kezdeményezett, Európa jövőjéről szóló konferencia kivételes lehetőség arra, hogy közelebb hozzák az állampolgárokhoz az Európai Uniót.

Át kell hidalni a szakadékot az uniós állampolgárok és az európai intézmények között – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter egy csütörtöki videokonferencián.

Az elmúlt évtizedben számos kihívással szembesültünk: a globális gazdasági válsággal, a migrációs válsággal, Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unióból, most pedig a koronavírus-járvánnyal. Bár az utóbbi átrendezte a fontossági sorrendeket, nem szabad, hogy az erősebb Európa vágyképe feledésbe merüljön.

„Magyarország az erős tagállamokon nyugvó erős Európai Unióban hisz” – szögezte le a miniszter, nyomatékosítva, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Az Európai Uniónak „meg kell védenie sokszínűségét, beleértve zsidó-keresztény gyökereit és értékeit” – tette hozzá.

Fotó: mti

Varga Judit kiemelte: Magyarországnak nagy tapasztalata van az állampolgárokkal folytatott közvetlen demokratikus párbeszédben, miután 2010 óta számos nemzeti konzultációra került sor.

„Határozottan hiszünk abban, hogy az állampolgárok részvétele a közpolitika formálásában és alkalmazásában a demokrácia kulcsfontosságú összetevője, hiszen azt az érzetet kelti: hatással vagyunk közös jövőnkre” – fűzte hozzá.

A videokonferenciát az Igazságügyi Minisztérium és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet szervezte. A beszélgetésen Trócsányi László európai parlamenti képviselő, volt igazságügyi miniszter, Antonio Tajani, az Európai Parlament korábbi elnöke, Andreja Metelko-Zgombic európai uniós ügyekért felelős horvát államtitkár, Karoline Edtstadler osztrák EU-ügyi miniszter, valamint európai civil szervezetek képviselői vettek részt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2019 végén ismertette programjának részeként az Európa jövőjéről szóló konferencia ötletét. A széles körű egyeztetés a tervek szerint 2020-ban kezdődik, és két éven át, több körben zajlik majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.