Létrehozva: 2020.06.03.

Így rohad szét napról napra a Lánchíd – elképesztő fotók

Ha június 10-ig nem kezdődik meg a Lánchíd felújítása, félő, hogy már nem lehet megmenteni. Ez áll a decemberben elkészült szakértői jelentésben. Akkor még Karácsony Gergely is halaszthatatlannak nevezte a Lánchíd felújítását, de május 22-én bejelentette: mégis elhalasztja, bizonytalan időre. Egyelőre nem is válaszol Fürjes Balázs államtitkár egy héttel ezelőtt feltett kérdésére: miért döntött így?

Karácsony Gergely a közösségi oldalán jelentette be, hogy bizonytalan időre elhalasztja a Lánchíd felújítását. Ez azért tragikus hír, mert egy tavaly év végén elkészült szakvélemény alapján a híd fél éven belül olyan állapotba kerül, hogy már egyáltalán nem lehet felújítani. A fél év június 10-én letelik, de az elmúlt fél évben semmi nem történt a híd felújítása érdekében. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár soron kívüli tájékoztatást kért a főpolgármestertől ennek okáról, választ keddig nem kapott.

A főváros elhallgattatta a hídmestert

Ha valakinek, Fazekas János hídmesternek szívügye a Lánchíd, hiszen már az édesapja is ezért a hídért felelt. Ő maga az Alagútban lévő hídmesteri szolgálati lakásban nőtt fel, édesapjától vette át a hídmesteri tisztet. Ő ismerheti legjobban a híd állapotát, ezért őt kerestük. Csakhogy most nem beszélhet.

„A híd állapotáról nem beszélhetek” – mondta meg egyenesen. „Már voltak nálam a főpolgármesteri hivatal sajtóreferensei, megmondták, hogy nem nyilatkozhatok.”

Így hát magunk néztünk körül. A híd állapota ijesztő: málló beton, korrodálódott szerkezetek, toldások-foldások jellemzik Budapest legrégibb hídját, sőt a híd alatt a köveken nagyobb darab vasakat is találhat az ember.

Minden nappal többe kerül a felújítás

De nézzük, mit mond a fél évvel ezelőtt készült szakvélemény!

„A Lánchíd mind egészében, mind részeiben nagyon rossz állapotban van. Ennek az oka gyakorlatilag mindenhol a korrózióvédelmi festékek és szigetelések régen megszűnt védelmi képessége miatt létrejött súlyos korrózió. Az acélszerkezeteken a szelvényméretek csökkenése a teherbírás kimerülésére vezetett vagy vezet záros határidőn belül. A vasfelületen kialakult duzzadó rozsda a járdák alatt már most balesetveszélyt okoz, a merevítőtartóknál és a láncokon pedig a károsodási folyamatot gyorsítja, a beavatkozás halasztásával a várható költségeket drasztikusan növeli, végeredményben pedig a javíthatóság esélyét is elveheti”. Ezt a tragikus képet festi a szakértő a hídról. A főpolgármester azonban még a tendert sem írta ki a híd felújítására, holott a járvány miatti csökkent forgalom éppen alkalmas lett volna a munkák megkezdésére.

Fotó: Keller Mátyás

A pénz megvan rá, Karácsony mégis halogatja

A Fővárosi Közgyűlés 2019. májusban fogadta el azt a tervet, ami szerint a Lánchíd rekonstrukciójára 12 milliárd, a Széchenyi István tér alatti aluljáróra 5 milliárd, a Váralagút felújítására pedig 6 milliárd forintot szán. Kiírták tavaly a közbeszerzési pályázatokat is, 2019 szeptemberében azonban a közgyűlés úgy döntött, hogy a pályázatokra beérkezett ajánlatok túlárazottak, új tendert kell kiírni. Ez már az új főpolgármesterre várt volna, akár úgy is, hogy elhagyja a tér és az Alagút rekonstrukcióját, csak a hídra ír ki pályázatot. A kormány 6 milliárd forintot különített el a Széchenyi híd felújítására és a városháza költségvetésében a további szükséges összeg is rendelkezésre áll.

Karácsony Gergely asztalára tavaly decemberben tették le azt a szakvéleményt, ami kimondja: a felújítás napról napra többe kerül, és ha június 10-ig nem kezdik el, napról napra csökken az esély arra, hogy a híd megmaradjon. Egy idő után nem lehet már felújítani sem… Mire vár Karácsony Gergely? Hagyja, hogy több mint 170 éves örökségünk, Budapest ékessége az enyészetté legyen?!

origo.hu

Az egy nap alatt szupersztárrá vált Ádám Martin nem fél, s üzent a németeknek - videó

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

borsonline.hu

Nincs kérdés! Farkas Öcsi lett a magyar TikTok királya

mandiner.hu

Ilaria Salis célkeresztjében: Magyarország

metropol.hu

Ezt nem vártuk: Matthäus aljas módon rúgott bele a magyarokba

magyarnemzet.hu

Magyar válogatott: a letargia után mosolyt csalt a felfedezett sztárunk

ripost.hu

Ettől a hozzávalótól lesz fejedelmi lakoma a lecsóból

mindmegette.hu

Ez most a legnépszerűbb konyhai eszköz – a magyar vásárlók is rákattantak

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

ripost.hu

3 gyanús jel: akinél ezeket tapasztalod, abban jobb, ha nem bízol meg

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

F-16-osok érkeznek Ukrajnába, NATO-repterek is célponttá válhatnak

POLITIK

Scholz szerint Putyinnal is tárgyalni kéne a békéről

POLITIK

Mi várható az amerikai elnökválasztáson?

POLITIK

Ami sok, az sok! Ezt üzenték az amerikai követnek.

POLITIK

Magyar Péter új pártcsaládja helyesli hazánk megbüntetését