RETRO RÁDIÓ

A fiatal britek fele depressziósnak érzi magát a koronavírus-járvány miatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 03. 06:42

A járvánnyal együtt járó korlátozások meghökkentően nagy számban okoztak pszichés tüneteket a fiatalok körében Nagy-Britanniában.

Tanulságos közvélemény-kutatást készített a Mirror nevű napilap, mindenekelőtt 30 éven aluli fiatalok körében. Kiderült, hogy ez a korcsoport a legkritikusabb a kormány politikájával szemben. A 25 éven aluliak mindössze 23 százaléka elégedett a Johnson-kormány intézkedéseivel, szemben az összlakossággal, amelyben 40 százalék ez az arány.

Ugyanakkor a 25 éven aluliaknak ugyanakkora aránya támogatja a járvány következtében bevezetett korlátozásokat, mint a teljes népesség körében – 77 százalék. Még ennél is magasabb arány, 89 százalék támogatja a távolságtartásra vonatkozó 1,5-2 méteres ( 6 angol láb) előírásokat.

A 25 éven aluliak feltűnően nagy hányada, 72 százaléka kritikus a kormánnyal szemben a tekintetben is, hogy szerintük késlekedve, többhetes késéssel rendelték csak el a szükséges korlátozásokat.

Viszont a fiataloknak csak egy kisebb része aggódik a járvány okozta gazdasági következmények miatt. Csak 34 százalékuk lenne hajlandó elfogadni akár egy adóemelést is, ha ebből lehetne finanszírozni a gazdaság újjáépítését. Ez az arány az összlakosság körében magasabb, itt a többség, 51 százalék tartana elfogadhatónak egy adóemelést.

Meglepő, de a megkérdezett fiatalok kisebb része rohanna azonnal a kocsmákba, bárokba, ha azok újra kinyitnának, mint amit az összlakosságban mértek. Itt 80 százalék szaladna azonnal, hogy rendeljen magának egy italt, míg a fiatalok körében ez az arány csupán 68 százalék. Vagyis 32 százalékuk még inkább kivárna a kocsmázással.

Egy másik, 2500 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív angliai kutatás is meghökkentő eredményekkel zárult.

A tanulmányt a Psychological Medicine című szaklapban publikálták.

A megkérdezettek 40 százaléka teljesen biztos abban, hogy Kína szándékosan, biológiai fegyverként fejlesztette ki a koronavírust, amit aztán tudatosan terjesztettek el az egész világon. Céljuk pedig nem volt más, mint a Nyugat lerombolása. Ezeknek az embereknek több mint a fele azt is elhiszi, hogy az új mobiltelefon-technológia, az 5G döntő szerepet játszott a betegség „szétszórásában”.

A kutatásban részt vevők 20 százaléka viszont azt sem hiszi el, hogy a koronavírus egyáltalán létezik, szerintük ez csak egy neten terjesztett álhír, becsapás, átverés, hoax.

A megkérdezettek 79 százaléka nem hisz abban, hogy az 5G mobil- technológiának bármiféle köze lenne a vírus terjedéséhez, 21 százaléka azonban kifejezetten úgy gondolja, hogy van. Szerintük az 5G csökkenti a levegőben az oxigén mennyiségét, ami hozzájárulhat a vírus gyors terjedéséhez.

Annak ellenére széles körben elterjedt ez az összeesküvés-elmélet, hogy Kína többször is egyértelműen tagadta, hogy a koronavírusnak bármi köze lenne a vuhani biológiai laborban korábban zajló kutatásokhoz. A kínai álláspont szerint a vírus a vuhani állatpiacról„szabadulhatott el”, de, ahogy fogalmaznak, még „idő kérdése” a pontos részletek kiderítése.

A WHO, az Egészségügyi Világszervezet is megszólt az ügyben. Hivatalos közleményük szerint nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy a vírust laboratóriumban kreálták volna.

Az amerikai hivatalos álláspont is az – és ezt Trump elnök és Pompeo alelnök is hangoztatta korábban –, hogy a vírus egy kínai laborból kiindulva kezdett fertőzni. Mike Pompeo azt is kijelentette, hogy az amerikai kormány számos bizonyítékkal rendelkezik, amelyek alátámasztják ezt az állítást. Ezeket a bizonyítékokat azonban mindmáig nem tárták a nyilvánosság elé. Amúgy egy másik kutatás szerint az amerikaiak negyede is úgy hiszi, hogy a COVID-19 egy szándékosan a világra szabadított biológiai fegyver.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.