RETRO RÁDIÓ

A baloldal kiállt a Hitlert dicsérő DK-s polgármester mellett, Németországban már elkergették volna

M.M.
Szerző
M.M.
Létrehozva2020. 06. 28. 14:50

Németországban vagy Ausztriában aligha maradhatna polgármester az a politikus, aki Hitlerről talál elismerően beszélni. Magyarországon ez azonban a jelek szerint lehetséges, a baloldal nem követeli László Imre lemondását.

Hallgat a magyar baloldali elit idehaza és nem lármázták fel Brüsszelt sem ottani képviselőik, mondván: Magyarországon brutális támadás érte a demokráciát, a jogállamot, ott már nyíltan dicsérik Hitlert.

Hallgat Gyurcsány, hallgat Karácsony, s aki mégis hajlandó az ügyben megszólalni, az mentegetni próbálja László Imre újbudai polgármestert.

Gyurcsány szövetségese a XI. kerület vezetője Adolf Hitler munkásságát dicsérte a legutóbbi közgyűlésen. László Imre azzal érvelt egy közterület átnevezéséről folyó vitában, hogy Hitler megérdemelte, amiért korábban a Time magazin az év emberének választotta.

„1936-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg, mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele” – mondta a kerület első embere.

Csakhogy Hitlernek már jóval korábban, 1925-ben megjelent fő műve, a Mein Kampf, a németországi zsidók jogfosztását kimondó törvényeket pedig 1935-ben jelentette be Nürnbergben.

A Gyurcsány-párt politikusa később közleményben magyarázkodott. Azt írta: ez volt talán élete legszerencsétlenebb mondata, amiért bocsánatot kér. A baloldal politikusai, köztük Tüttő Kata főpolgármester-helyettes védelmükbe vették László Imrét. Álláspontjuk szerint megbocsátható a polgármester Adolf Hitlert méltató kijelentése, László Imre ugyanis nagyon jó kerületi vezető.

(A baloldal értelmezésben feltehetően az a jó kerületi vezető, aki Gyurcsány barátjával, Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával köt több milliós megbízási szerződést, és az abban foglaltakat tíz évre titkosítja.)

A máskor közlékeny DK-s szóvivő, Barkóczi Balázs is megtartotta magának a véleményét a Hitler életét és munkásságát „árnyaltan” megközelítő polgármesterről.

A koronavírus-járvány ideje alatt szinte naponta posztoló Gyurcsány Ferenc pártelnök, és felesége, Dobrev Klára is néma maradt közösségi oldalán. De Karácsony Gergely főpolgármester sem reagált az antiszemita megnyilvánulásra.

Valóban: minek is?

 

Menthetetlen kijelentés Deutsch Tamás közösségi oldalán kommentálta László Imre felszólalását. A politikus úgy fogalmazott: a magyar nemzet egy értékközösség is, melybe nem kicsit, hanem nagyon nem fér bele az, amit László Imre mondott. Magyarázhatatlan és menthetetlen a kijelentése, vegytiszta neonáci, antiszemita és rasszista alapvetés – írta bejegyzésében.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.