Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.18.

Varga Judit: júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon

A kormány a felhatalmazási törvény elfogadásakor és azután is hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetik a rendkívüli jogrendet.

Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.

Hozzátette: ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelezte, már májusban beterjeszthetik az erre vonatkozó törvényjavaslatot, és miután azt megtárgyalta és elfogadta az Országgyűlés, júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon.

Fotó: mti

Varga Judit hozzátette: a világjárvány közepén, a védekezés legnehezebb napjaiban a hazai ellenzéki pártok képviselői „karöltve a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a jól ismert szatellit civilszervezeteikkel, mással sem voltak elfoglalva, mint hogy egy soha nem látott intenzitású, koordinált politikai támadást intézzenek hazánk ellen”. Ennek részeként a legképtelenebb vádak, lejárató információk és álhírek terjesztésétől sem riadtak vissza – tette hozzá az igazságügyi miniszter, felidézve, hogy többek között diktatúráról, az Országgyűlés bezárásáról és újságírók bebörtönzéséről beszéltek.

Hozzátette: „eközben a magyar kormány, élve a demokratikus felhatalmazásával, közösen a magyar emberekkel azon dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírus okozta egészségügyi és gazdasági hatásokat”.

Varga Judit szerint „a képtelen vádak módszeres terjesztése” ugyan sok kárt okozott Magyarország nemzetközi hírnevének, „de annyi haszna talán volt, hogy ismét mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki mire és kinek az érdekében használja fel a rendelkezésére álló lehetőségeket egy veszélyhelyzetben”.

A miniszter bejegyzésében azt írta, érdeklődéssel tekintenek a következő napok elé, hogy „vajon legalább annyi lesz-e a vádak terjesztőiben, a diktatúrázókban, nácizókban, hogy ha már bocsánatot nem is kérnek, de legalább a valóságról beszámolnak”.

Varga Judit posztjában idézte Petőfi Sándor sorait is: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gólrekordot döntött a Fradi, kiütéssel nyert az NB I-ben

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér