5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Újraindították a légiforgalmat: utasok repültek el Ferihegyről

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 01. 22:00

Lassú lesz a visszaállás: napi 44 ezer helyett napi 300 utasnál tartunk... Berlinbe repült az első gép, felszálltak az első újraindított járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pénteken, az utasok betartották a biztonsági intézkedéseket – közölte a repülőtér üzemeltetője.

Az első újraindított járatot a Wizz Air teljesítette Berlinbe, a személyzet felkészülten várta az utasokat, az ellenőrzés, beszállítás is gördülékeny volt – tudatta a Budapest Airport.

Az üzemeltető hangsúlyozta, minden megtesz, hogy az utasok és a dolgozók biztonságban legyenek a repülőtéren.

Az utasok közötti megfelelő távolság megtartását padlómatricákkal és információs táblákkal segítik. Emellett folyamatosan utántöltik a kézfertőtlenítőket, és gyakrabban végeznek fertőtlenítő takarítást. A személyzet azon tagjai, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot, kötelezően maszkot viselnek.

A Budapest Airport arra kéri az utazókat, hogy az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert használják és az online utasfelvételt részesítsék előnyben a fizikai érintkezés minimalizálása érdekében.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

A Wizz Air és a KLM múlt héten jelentette be, hogy május elejétől újraindít néhány járatot azok közül, amelyeket korábban a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen leállított.

A repülőtér üzemeltetője korábban azt közölte: áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.