RETRO RÁDIÓ

Több mint 100 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg

Létrehozva2020. 05. 14. 20:42
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Legalább 100 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg világszerte az új típusú koronavírussal, bár a valós szám ennél akár jóval nagyobb is lehet – figyelmeztetett csütörtökön a Nővérek Nemzetközi Tanácsa (ICN), amely arra kérte a kormányokat, hogy a lehető legrészletesebben ismertessék a számadatokat.

Számos európai ország, valamint több, a koronavírus-járvány által különösen sújtott országban számoltak be arról, hogy a regisztrált koronavírus-fertőzöttek több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó, a legnagyobb arányban Spanyolországban fertőződtek meg (19 százalék) – emlékeztetett az ápolókat képviselő szervezet, amely azonban hangsúlyozta, hogy nehéz az összevetés a különböző országok között, amelyek egymástól eltérő módon vezetik a fertőzéssel kapcsolatos nyilvántartásukat.

Howard Catton, az ICN vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy Spanyolország „mindössze” három olyan ápolóról számolt be, akik a járvány következtében vesztették életüket, miközben a spanyolországi halálozási arányhoz képest alacsonyabbal bíró Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Brazília többről tett bejelentést. „A nagy eltérés a számok között rámutat arra, hogy hasznos lenne összetettebb adatokkal rendelkezni a kockázatok megértése érdekében” – mondta

Az ICN vezetője szerint legalább 260, az ápolószemélyzethez tartozó alkalmazott vesztette életét a világon, ez azonban szerinte szintén csak kis része a valódi áldozatok számának. A jobb adatok „ápolók és egészségügyi dolgozók életeit menthetnék meg, de a lakosság biztonságát is javítanák” azáltal, hogy jobban ismernénk a Covid-19 nevű betegséget okozó koronavírus terjedését – hangsúlyozta Catton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.