
Mikor és hogyan lehet majd újra repülővel utazni?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostMegjelentek az Európai Unió új ajánlásai a személyi légi forgalomra vonatkozóan. A koronavírus eddig 290 milliárd euró veszteséget okozott a légitársaságoknak, ezért az ajánlások olyan elemeket tartalmaznak, mely segíthetik a légitársaságokat.
A turizmus hatalmas veszteségeivel több cikk is foglalkozott már a beleértve a legnagyobb európai légitársaságokat amelyek csak óriási állami hitelekkel tudnak talpon maradni. Az IATA (Nemzetközi légi szállítási szövetség) szerint a vírus eddig 290 milliárd euró kárt okozott nekik.
A helyzetet súlyosbította az az elképzelés, hogy ha majd beindul a légi közlekedés, a járatokon minden középső sort ki kell hagyniuk, azért, hogy megmaradjon az utasok közötti másfél-két méteres távolság. Ez azonban nagyon megdrágította volna a jegyek árát és lehetetlenné tette volna az utasok visszacsábítását. Közben olyan grafikák is megjelentek az interneten, amelyekből világosan látszott, hogy egy repülőgép zárt terében, bekapcsolt klíma mellett ennek a távolságtartásnak semmi értelme sincs. Nyugvópontot jelenthet az Európai Unió hétvégén kiadott – nem kötelező jellegű – állásfoglalása.
E szerint a légitársaságoknak nem kell kihagyniuk a középső üléseket, de meg kell követelniük, hogy minden utas maszkban utazzon. A repülőn “kórházi tisztaságú” légszűrést kell alkalmazni és a tömegek elkerülése miatt a légitársaságoknak át kell szervezniük a poggyászok feladását és a futószalagról való levételét.
A bizottság azt javasolja, hogy a repülőtársaságok tegyék vonzóbbá a járattörlés miatt kiadott utalványokat például úgy, hogy hosszabb érvényességi időt adnak nekik (mint általában egy év a törölt járat dátumához képest) vagy növeljék meg az utalványok értékét. Sőt, az ilyen utalványok legyenek átruházhatók és automatikusan visszatéríthetőek akkor, ha azokat nem váltanák vissza egy év elteltével.
A helyzet még azokban az országokban is nehéz, ahol a korlátozások fokozatos feloldása már elkezdődött. Az osztrák nemzeti légitársaság május tizenhetedikéig biztosan nem indít járatokat.
Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.
Kínában már stabilizálódott a belföldi járatok száma, de a tavalyi járatoknak csak 20 százaléka közlekedik, és ez az arány várhatóan nem emelkedik jelentősen a következő időszakban. Hasonló forgalomra számítanak később az Egyesült Államokban is.
A légitársaságok jövedelmezősége nagyban múlik majd azon, hogy milyen egészségügyi intézkedéseket vezetnek be. A rövidtávú járatokon átlagosan 70-72 százalékos töltöttségen felül lehet nyereségesen járatot üzemeltetni, de, ha blokkolni kell a középső székeket – oda nem értékesítenek jegyet, hogy nagyobb legyen a távolság az utasok között -, akkor az elérhető legnagyobb kihasználtság is csak 66 százalék lesz. Emiatt sokak szerint az olcsó repülésnek egy időre vége, mert a válság előtti jegyárakkal nem lehet így üzemeltetni.
Ráadásul minden valószínűség szerint olyan biztonsági változtatásokat hoz a légi közlekedésben a járvány után helyzet, melyek rendkívül kényelmetlenek és időigényesek. Valószínűleg kevesebb járat között lehet majd válogatni, valószínűleg drágább jegyárakkal, hiszen alacsonyabb töltöttségű járatokkal a légitársaságok működése veszteséges.
Minden le fog lassulni: a feladott poggyászokat valószínűleg fertőtlenítenie kell az utasnak, mielőtt átadja a személyzetnek. Az sem kizárt, hogy a fedélzetre való poggyászfelvitel tilossá, a poggyászfeladás pedig így kötelezővé válik – mert a fedélzetre vihető csomag fertőzésveszélyt jelenthet, márpedig ezek potenciálisan érintkezhetnek a többi utassal.
Erősen javallott lesz mindenkinek a fedélzeti maszkviselés. Az sem fog ártani, ha az utasfogadás előtt letakarított üléseket mindenki még egyszer maga is letörli fertőtlenítős kendővel, mielőtt helyet foglalna. Törölgethetünk magunkon kívül más dolgokat is a repülő vécéjében, például a kilincset, mielőtt hozzáérünk






