Mi az amit máris megtanulhatunk a koronavírus járványból?

Még alig telt el több, mint száz nap a járvány kitörése óta, de már biztos, hogy akár évtizedekre szóló tanulságok következnek majd ebből a járványból. És nem csak a járványügyi szakemberek, ahogy gyorsan megtanultuk a szakkifejezést, az epidemiológusok fogják elemezni ezeket a tanulságokat. Hanem mindenki, a hétköznapi emberektől a leghíresebb professzorokig, nők és férfiak, politikusok és lelkészek, zenészek és festők, pedagógusok és mezőgazdászok, hogy csak néhányat említsünk a mindent átfogó skáláról.

Az első és legfontosabb tanulság minden bizonnyal az lesz, hogy a minél előbbi gyors cselekvés járvány idején mindennél fontosabb. Jó eséllyel ott lesz a pozitív példák között Magyarország is, hiszen hazánk a járvány terjedését azért tudta hatásosan lelassítani, mert a lehető leghamarabb meghoztuk a szigorú korlátozásokat jelentő intézkedéseket. Ilyenkor akárcsak néhány nap késlekedés is végzetes következményekkel járhat.

A gyorsaság milliók életét mentheti meg

Kína 2019 december 31-én délután jelentette először egy „ismeretlen eredetű tüdőgyulladás” felbukkanását. A bejelentést alig néhányan vették csak érdemben észre, a világ inkább az újévi ünnepségek lázában égett.

Nagyon tanulságos, hogy a tajvani kormány már ugyanezen a napon elrendelte, hogy a Vuhanból érkező repülőgépek utasai csakis gondos és alapos szűrés után léphetnek be Tajvanra. A tajvaniak jó eséllyel már akkor tudtak valamit, amikor még az egész világ gyanútlan volt.

Kínában sem rendeltek még ekkor el semmiféle egészségügyi zárlatot és karantén intézkedést, pedig ekkor már tucatszámra jelentkeztek a vuhani kórházakban légzési nehézségekkel küzdő, többnyire tüdőgyulladásos betegek.

Tajvanban viszont nagyon határozottan, már a következő héten megtiltották, hogy állampolgáraik Vuhanba, vagy a várost körülvevő Hubei-tartományba utazzanak. A szigorú korlátozások ellenére márciusban Tajvanon 429 koronavírus-esetet és hat halálos áldozatot jelentettek. De milyenek lettek volna ezek a számok, ha nem lépnek szinte azonnal?

És mi történt volna, ha a kínai hatóságok is gyorsabbak, és már január elején lezárják a várost és tartományt, nem várnak azzal január 23-ig?

A tudományos számítások szerint december 31-e és január 23-a között 4 millió 300 ezer ember utazott ki és be, akár szerte a világba csak ebből az egy kínai tartományból.

A számítások szerint a január 23-i lezárás 66 százalékkal csökkentette a fertőzés terjedését. Viszont, ha már az év első napjaiban bevezetik a korlátozásokat, akkor ez a szám 95 százalék lehetett volna...

Kell-e ennél az adatnál erősebb bizonyíték, hogy a gyorsaság, a helyzet minél előbbi felismerése sorsdöntő járvány esetén? Túl gyors, elkapkodott intézkedéseket később visszavonni még mindig kisebb kárt jelent, mint a késlekedéssel ajtót nyitni a vírusnak...

Utazunk a még most is épülő repülőn?

A másik tanulság egy ismeretlen vírus esetén, hogy semmi sem biztos, semmi nincs kőbe vésve. Menet közben tanuljuk az „ autóvezetést”.

Találó hasonlatot mondott ezzel kapcsolatban Ashley Arabasadi, az Egyesült Államokban működő Management Sciences for Health tanácsadója. „Mi most egy olyan repülőn utazunk, ami fent a levegőben épül.”

Másrészt nagyon sok dolog, nagyon sok tapasztalat korábbi világjárványok idejéből származik. Azoknak a járványügyi szakembereknek, akikre most hirtelen nagyon nagy felelősség hárult könyvekből kellett hirtelen megtanulniuk, milyen is a „háború”.

Olyanok voltak, mint azok a tábornokok, akik a hosszúra nyúló béke idején soha nem „szagolnak puskaport” soha nem vesznek részt igazi csatákban. Minden tudásukat, csak korábbi leírásokból vagy szimulációs gyakorlatokból meríthetik.

Ilyen, korábbi járványok idejéből származó tapasztalat például, hogy a járvány terjedését le kell fékezni, a járványgörbét el kell „laposítani”. Mindenekelőtt azért, hogy a túl sok megbetegedés hirtelen ne állíthassa megoldhatatlan tömegű feladatok elé az egészségügyet.

Ha bevallotta, ha nem sok járványügyi szakember tanulmányozta mostanában a száz évvel ezelőtt spanyolnátha járványról szóló leírásokat, hiszen ez volt az a nagy méretű pandémia (ugye ezt a szót is most tanultuk meg?) amiről már sok pontosan dokumentált részletet tudunk.

Mennyit adhatunk fel a személyes szabadságunkból?

Ha az életünkről van szó, akkor persze gyorsan rávágjuk, hogy akár mindent. De vajon tényleg így van ez?

Nagy-Britannia késlekedésében nagy szerepet játszott, hogy az egyéni és kollektív szabadságjogok korlátozása szinte példátlan arrafelé.

Sokan emlékezhetnek még, hogy Boris Johnson szinte bocsánatot kért a britektől, amikor a pubok bezárására kényszerült. Azt mondta, hogy elnézést kér azért, hogy korlátozni kénytelen ezt az ősi „szabadságjogot”. Igen, arrafelé még a pub is ősi szabadságjognak számít. Hasonló a helyzet Svédországban is, ahol ugyancsak nem szívesen korlátozzák rendeletekkel az emberek mindennapi életét.

Hongkongban és Bahreinben viszont nem teketóriáztak. A karanténba került emberek azonnal elektronikus karkötőket kaptak, amelyek nyomon követik a mozgásukat. Kamerákkal ellátott drónok százai lebegnek az indiai nagyvárosok fölött, nem titkolják, hogy figyelik a lakosságot. És aki nem engedelmeskedik azt a nyílt utcán megbotozzák. Izrael kijelentette, hogy titokban összegyűjtötte milliók telefonos adatait, és olyan adatbázist épített belőle, amelyet eddig csak terroristák megfigyelésére és nyomon követésére használtak. Dél-Korea is elektronikus megfigyelés alá helyezte szinte az egész lakosságot. Egy közvélemény-kutatás szerint a koreai emberek mintegy 81% -a helyeselte ezt. De vajon hasonló eredménnyel végződnének az erre vonatkozó közvéleménykutatások Európában vagy Amerikában is? Vagy a járványtól való félelem máris elsöpörte a korábbi hozzáállást?

De hiszen nemrég még a burka, az arc eltakarása ellen is tiltakozott a demokratikus államok többsége, most pedig szinte kiköveteltük magunknak a maszk viselését, még ha néhányan nem is tartják magától értetődőnek az ilyesfajta intézkedéseket.

A félelem a betegségtől máris elsöpört sok mindent, amit örök értéknek hittünk. Ezek csak vészhelyzeti intézkedések vagy máris egy új korszakba léptünk?