RETRO RÁDIÓ

Furcsán hat a New York-i bűnözésre a koronavírus

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 05. 05. 19:00
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Van ami csökkent a bűnügyi statisztikákban és van ami hirtelen megugrott. Egy biztos, az összebűnözés arányszáma jelentősen kisebb a tavalyinál.

Sajátosan hat a koronavírus járvány a világváros bűnözésére.

„Bár a bűncselekmények száma rekord alacsony New Yorkban, még sok mindent kell tenni annak érdekében, hogy minden New York-i biztonságban érezze magát a saját környezetében” – jelentette ki Bill de Blasio, New York polgármestere még a járvány kitörése előtt afölött örvendezve, hogy a bűncselekmények tekintetében csökkenő tendenciát mutattak a számok.

Arra azonban ő sem számíthatott, hogy néhány hónap múltán drasztikusan, mintegy további 30 százalékkal csökken az elkövetett bűncselekmények száma. Igaz ehhez a a koronavírus járvány is kellett.

A járványban meghaltak száma ma már messze felülmúlja a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban elhunytakét. A terrortámadásban 2753 ember halt meg New Yorkban. A koronavírus-járvány eddig már több mint négyezer áldozatot követelt New York városában és több mint hatezret egész New York állam területén.

„Eleinte nem vettük komolyan ezt a járványt, és most megfizetjük az árát” – fogalmazott a kormányzó. Csakhogy az is is kiderült, hogy a szörnyű járványnak különös módon pozitív hozadékai is vannak.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények száma, amit a városban áprilisban elkövettek, csaknem 30% -kal(!) csökkent.

Ugyanakkor meglepő módon az elkövetett gyilkosságok száma viszont

35% -kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. De nőtt a betörések száma is, méghozzá 30% -kal. Az összes elkövetett bűncselekmény azonban így is csaknem egyharmaddal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.  

Mexikóban másképp van
Mexikóban nem csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az új típusú koronavírus járványa miatt bevezetett intézkedések, a távolságtartásra és az otthonmaradásra való felszólítások ellenére sem – közölte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök.

A korlátozó intézkedésektől azt remélték, hogy a koronavírus terjedésének fékezése mellett jelentősen csökken majd a bűnözés is az erőszak sújtotta országban. A statisztikai adatok ezt azonban nem igazolták vissza. Márciusban 2585 gyilkosságot követtek el, ez rekordnak számít. López Obrador az egymással rivalizáló bandákat hibáztatta a továbbra is magas gyilkossági ráta miatt, hiszen ezek a bűnbandák továbbra is területekért, meg egymással is harcolnak. Mindemellett az előzetes félelmekkel ellentétben nem figyelhető meg, hogy növekedett volna a családon belüli erőszak, miközben az embereknek vészterhes időben otthon kell maradniuk – tette hozzá. Egy ipari egyesület vezetője emellett felvetette, hogy részben a járvány idején keletkező áruhiány miatt másfélszeresére növekedhet az autópályákon a teherszállítmányok eltérítése. A következő hónapokban az ország gazdaságának lassulásával növekedni fog az olyan létszükségleti cikkek iránti kereslet, mint a készételek, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, cipők és ruházat – mondta Victor Manuel Presichi. Mexikóban már most elkövettek néhány tömeges lopást. A tolvajok nagyobb csoportokban rohamoztak meg üzleteket. Az ország egyes részein, így a déli Guerrero államban is ezért rendőrök járőröznek az üzletek előtt, hogy elejét vegyék a fosztogatásoknak. A kormány 16 évig terjedő börtönnel fenyegette meg a boltokat kifosztó tolvajokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.