RETRO RÁDIÓ

Az ellenzékre a bajban sem lehet számítani?

Az ellenzékre a bajban sem lehet számítani?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 25. 12:10

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, Farkas Örs szerint az elmúlt három hónapban bebizonyosodott, hogy az ellenzék azért drukkol, hogy ne legyen eredményes a járvány elleni védekezés.

Farkas Örs hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, hogy az ellenzék nem segített a kormánynak a koronavírus-járvány elleni védekezésben, helyette támadták a kormányzat, az operatív törzs és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók intézkedéseit. „Sőt azért szurkolnak”, hogy Magyarország minél rosszabbul szerepeljen a védekezésben – utalt Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének egyik televíziós interjújára.

Fotó: Facebook

A kormány rendkívüli felhatalmazásának visszaadásával kapcsolatban azt mondta: már megszülettek azok a döntések, amelyek a járvány jelenlegi szakaszában az emberek egészségének védelmét szolgálják, ezért a hatékony védekezéshez nincs tovább szükség a rendkívüli jogrendre. Magyarország felkészült arra, hogy a járvány második hullámának esetén ismét megakadályozza a tömeges megfertőződést – hangsúlyozta a szóvivő.

Farkas Örs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az Európai Unió felszámoltatta Magyarországgal a tranzitzónákat, de a kormány a magyarok érdekeit figyelembe véve továbbra is csak azokat engedi be az ország területére, akik arra jogosultak. A kormány ezért azt a döntést hozta, hogy a menekültügyi kérelmeket az ország határain kívül, a külképviseleteken kell benyújtani, a kérvényezőnek pedig ott kell maradnia, amíg az eljárás tart – emlékeztetett. Szerinte a tranzitzónák felszámolásával a brüsszeli szándék az volt, hogy egyenes út nyíljon a menekülteknek Európába, és Magyarország ezt ismét nem engedte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.