0°C
15°C

Katalin, Kitti névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ápolónőt erőszakolt meg brutálisan a migráns

M.M.
Szerző
M.M.
Létrehozva2020. 05. 10. 17:42

Közel egy órán keresztül erőszakoskodott a szenegáli migráns a 48 éves ápolónővel, aki a koronavírus ellen küzdelem frontvonálában dolgozik. A támadásra a bevándorlásellenes politikus is reagált.

Interjút készített a La Repubblica című olasz lap egy nápolyi ápolónővel, akit vasárnap egy szenegáli migráns brutálisan megerőszakolt. A 48 éves nő a lapnak elmondta, hogy egy állami kórházban dolgozik, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek. Elmondása szerint miután lejárt a műszakja haza indult, azonban a járvány okozta korlátozások miatt egy órát kellett várnia a buszra, ezért leült egy padra. A támadás délután fél három magasságában történt, egy lélek sem volt a pályaudvaron – írja az írást szemléző V4NA hírügynökség. A beszámoló szerint a nő egyszer csak arra lett figyelmet, hogy a szenegáli átmászik a kerítésen és elindul felé. Rögtön tudta, hogy baj lesz. Amikor a hatalmas férfi odaért hozzá, megragadta a kezét és az áldozat azt gondolta, hogy ki akarja rabolni, ezért odaadta neki a táskáját, mondván, hogy pénz van benne. A migránst azonban nem érdekelte a pénz, azt mondta, hogy van neki is. A szenegáli a földre teperte a nőt, és letépte róla a ruhát. A beszámoló szerint a férfi olyanokat mondott az erőszak közben, hogy „meg foglak ölni”, „meg kell tisztítanom”, el kell távolítanom a tüzet, amelyben benned van„. Az erőszak 45 percig tartott, mindössze egy nő járt a környéken, akinek hiába kiabált, az nem hívott segítséget. Végül három katona jelent meg, akik közbeléptek. Az ápolónő az eset után nem tudott visszamenni dolgozni, és a családját is megviselték a történtek, a férje magát hibáztatja a támadás miatt. A brutális támadás mellett Matteo Salvini, volt bevándorlásellenes olasz belügyminiszter sem tudott elmenni szó nélkül, Twitter-oldalán mondta el véleményét. ”Miközben a kormány egy amnesztiát tervez 600 ezer illegális bevándorló számára, ez történik Olaszországban történik. Szégyen. Az olaszok az elsők„ – fogalmazott a Liga vezetője.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.