Az első szigorító intézkedések hallatán több üzletet kifosztottak és zavargások kezdődtek a Dél-Afrikai Köztársaságban, Fokváros legszegényebb kerületeiben. A rendőrség gumilövedékekkel lőtt a zavargások résztvevőire és könnygázt is bevetettek.
A nyugtalanság azután kezdődött, hogy az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága egy jelentésben figyelmeztette a földrész országait, hogy Afrikában a koronavírus okozta halálesetek száma elérheti a 3,3 millió főt.
A kontinensen eddig mindössze 20 000 bizonyított fertőzést és 1000 haláleset jelentettek, de ezek a számok várhatóan növekedni fognak az elkövetkező hónapokban.
A jelentés szerint a szigorúbb védintézkedések bevezetése nélkül a vírus Afrika-szerte akár 1 milliárd 200 millió embert is megfertőzhet.
A Dél-Afrikai Köztársaságban még azelőtt szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be, hogy egyetlen halálesetet is kapcsolatba hoztak volna a koronavírus okozta betegséggel.
A zavargások Fokváros szegénynegyedeiben robbantak ki, ahol milliók élnek zsúfolt, egymás mellett álló, összetákolt épületekben, sokszor az elemei tisztálkodási lehetőségeket sem biztosító feltétek között.
A korlátozások, mindenekelőtt a kijárási tilalom ellen tiltakozók barikádokat építettek égő gumiabroncsokból, megdobálták, sőt meg is támadták a rendőröket. Johannesburg után Port Elizabethből is hasonló zavargásokról érkeztek beszámolók. Miután több üzletet feltörtek, a boltok legnagyobb része bezárt, amitől viszont áruhiány keletkezett, beleértve az élelmiszerhiányt is.
A korlátozások során betiltották a nem alapvető fontosságú termékek – beleértve az alkoholt és a cigarettát -értékesítését. Sokak szerint ez a tény jelentős mértékben hozzájárult a nyugtalanság kirobbanásához.
Időközben a zavargások kiszélesedésétől tartva Lesothoban mozgósították a hadsereget a „rend helyreállítására”.
Cyril Ramaphosa elnök öthetes szigorú kijárási korlátozásokat rendelt el a vírus terjedésének megfékezésére. Csütörtök éjjel a rendőrök hangosbemondókon keresztül zavarták haza az embereket Johannesburg belvárosában. Az emberek csak élelmiszer és gyógyszer vásárlása céljából hagyhatják el otthonaikat. Ideiglenesen betiltották még a kutyasétáltatást is. A tömegközlekedési eszközök csak a csúcsforgalom idején járnak. Az autóforgalmat rendőrségi és katonai útakadályokkal ellenőrzik.
Fokváros egyik közösségi vezetője eközben már egyenesen az éhínség lehetőségét is felvetette.
„Itt már háború van.„Az emberek azért törnek be a boltokba, mert éhesek. ”
Afrikai vírus-körkép
„Élelmezésbiztonsági szempontból több afrikai országban is nagy gond lehet az élelmiszer ellátással.” – jelentette ki Dominique Burgeon, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vészhelyzeti igazgatója.
Arra utalt, hogy a nem megfelelő higiéniájú ételek kiiktatása után alig marad majd fogyasztható élelem. Már a járvány kirobbanása előtt 20 millió afrikai ember élelmiszer biztonsága forgott veszélyben virológiai szempontból. Ráadásul a hiányzó vagy nagyon gyenge egészségügyi ellátás miatt még több ember veszélyeztethet a járvány, mint a fejlett országokban.
Afrikában átlag 5 intenzív kezelést lehetővé tevő ágy jut 1 millió emberre, szemben az európai átlaggal, ahol ez a szám 115. Márpedig több fejlett ország egészségügyi ellátása sem bírta a koronavírus fertőzések következtében fellépő túlterhelést.
Eddig Afrika 54 országából összesen 52 jelentett koronavírus megbetegedéseket, a fertőzések száma megközelítette a 20 000-et. A halottak száma is meghaladta az ezret. Afrika-szerte további korlátozó intézkedések várhatók. A kontinensen 24 ország már teljesen lezárta a határait az afrikai betegségmegelőző központ szerint.
Szó szerint élet és halál kérdéséről van szó – mondta pénteken Mokgweetsi Masisi, Botswana miniszterelnöke, arra biztatva országa lakóit, hogy maradjanak otthon. Botswana egyike azon nyolc afrikai országnak, ahol még nem diagnosztizáltak hivatalosan koronavírus-fertőzöttet.
A Dél-afrikai Köztársasághoz hasonló teljes leállást Afrikában eddig csak Tunéziában, Ruandában és Mauritius szigetén vezettek be.
Afrika legnépesebb országában, Nigériában viszont mindeddig a hatóságok megelégedtek azzal, hogy megkérték a főváros, Abuja és a legnagyobb város, Lagos lakosait, hogy maradjanak otthon. Bár a szárazföldi határokat a hét elején lezárták, a nigériai kormány még csütörtökön is úgy nyilatkozott, nem tartanak attól, hogy robbanásszerűen emelkedne majd a koronavírus-fertőzöttek száma. A 190 milliós országban eddig 51 fertőzést és egy halálesetet jegyeztek fel.