
Tudomásul veszik-e a korlátozásokat a nyugat-európai muszlimok?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostRövidesen jön a muszlimok egyik legnagyobb ünnepe a ramadán. Vajon tudomásul veszik-e a Nyugat-Európában élő muszlimok a koonavírus járvány következtében bevezetett korlátozásokat:?
Április 23. és május 23. között zajlik világszerte a muszlimok körében a ramadán, az egyébként nagy összejöveteleket magába foglaló ünnep azonban idén merőben más lesz a koronavírus-járvány miatt. Számos országban kijárási tilalom van érvényben, köztük Franciaországban is, ahol a Seine-Saint-Denis-ben élő mintegy 700 ezer muszlim most azon aggódik, hogy milyen lesz a ramadán. M'hammed Henniche, a muszlimok franciaországi szövetségének (UAM 93) társvezetője szerint a muszlim emberek már most tudják, hogy idén szomorú ünneplés lesz, írja a Valeurs Actuelles.
Henniche elmondta, alapvetően a ramadán napjai két részből állnak – napkeltétől napnyugtáig böjt van, amivel szerinte nem lesz gond, hiszen az egyedüli tevékenység. Éjszaka viszont összegyűlnek a családok, rokonok, barátok és együtt esznek. Esténként ráadásul tömeges imádkozások is vannak a mecsetekben, ami a vezető szerint akár háromezer embert is összehoz általában Seine-Saint-Denis-ben – ez viszont idén nem fog tudni megvalósulni.
Az ügyben Yacine Laoudi is megszólalt, aki az Aulnay-sous-Bois-ban található mecsetet vezető egyesület elnöke. Szerinte az emberek tudják, hogy most az egészségügyi előírások betartása a legfontosabb, még akkor is, ha emiatt megváltozik a ramadán rendje. Azt is hozzátette, hogy a kijárási tilalom bevezetése óta nem tapasztaltak semmilyen rendbontást a mecsetek körül.
Gondok a muszlim temetések körül A koronavírus következtében megemelkedett halálozási ráta miatt nincs elég hely Franciaországban a muszlim halottak eltemetésére, ezért a Muszlim Vallás Franciaországi Tanácsa (CFCM) sürgős intézkedést kér a hatóságoktól, hogy méltó módon el tudjanak búcsúzni szeretteiktől. Mivel az iszlámban nem megengedett a hamvasztás (egyrészt úgy vélik, ezzel megaláznák a halottat, másrészt az iszlám testi feltámadást hirdet), ráadásul az elhunytat lehetőleg még aznap el kell temetni, ezért most súlyos helyhiány alakult ki a franciaországi muszlim temetőkben. A CFMC ezért közleményben kér sürgős intézkedést a francia hatóságoktól, hogy meg tudják adni a végtisztességet a halottaiknak.
Marine Le Pen szerint a járványügyi helyzet miatt bevezetett kijárási tilalom az iszlamisták számára remek alkalom az állam és az egyház szétválasztásának megkerülésére, ugyanis míg a francia, katolikus keresztények számára tilos a vallási jellegű gyülekezés, vagyis a misére járás, addig az imámok hangosbeszélőn hívják imára a muszlim híveket.
A müezzin odáig ment, hogy felvételt is készített az imára hívásról, amit feltett az egyik legnagyobb videómegosztó oldalra.
A felvételen jól hallható az „Allah akbar„ kifejezés.
A Nemzeti Tömörülés elnöke ezért nyílt levélben fordult Christophe Castaner belügyminiszterhez, arra kérve, hogy vessen véget ennek a gyakorlatnak a törvény szigorú és gyors alkalmazásával, valamint szükség esetén bírósági eljárással, súlyos szankciók kivetésével.
Marine Le Pen úgy véli, hogy nem szabad hagyni, hogy az ország ellenőrzése kicsússzon a hatóságok kezéből, nem szabad szemet hunyni ezek fölött az illegális cselekedetek fölött.
Mindezért a jobboldali politikus számára érthetetlen a belügyminisztérium hallgatása és az, hogy a rendfenntartók nem tesznek semmit a muszlim imámok megfékezése érdekében.






